A papokról

Talán meglepi első sorom: csak a ,,B”-t írta le, az ,,A”-t nem. Nem akarom menteni paptestvéremet, de szükségszerűen egy veszekedés, szóváltás vége az, amit Ön leírt. Szó szót követ, egyik kihúzza a másikból a még erősebbet. Sajnos nekünk, papoknak is van idegrendszerünk, egyikünké többet bír, másiké kevesebbet. De egyszer csak elpattan az agyonfeszített húr, hiába bánja az a szerencsétlen pap később, amit mérgében mondott. Furcsa elképzeléseik vannak rólunk az embereknek. Valamikor egy éjjel odajött hozzám kissé ittasan valaki, s közölte, hogy őt felbérelték, meg fog ölni. – És ha én előbb ütök?! – szóltam, s ő csodálkozva nézett rám: – Pap létére megverne? – kérdezte, mire én azt feleltem, hogy ne haragudjon, de mindenkinek joga, sőt kötelessége megvédeni magát… Ezzel be is fejezhetném a választ, de ha már felvettük a kesztyűt, harcoljunk kicsit tovább a papi botránnyal kapcsolatban. Egy papot, különösen a fiatalt, sok kísértés ér, férfi legyen a talpán, hogy ne kerüljön kétvállra. Az italos emberek le szeretnék részegíteni, ingyen öntik neki, csak igya! Egyes nők szinte sértésnek veszik, hogy egy férfiember nélkülük is boldog lehet. Minden csalétket kipróbálnak. Léha emberek éjnek idején szeretnék a gyanútlan papot maguk között látni. Hozzászoktatni a szeretet helyett a gorombasághoz, az igénytelenség helyett a bőség, a dúskálás örömeihez. Ha sikerült megalázott, züllésre induló társsá tenni Isten elveszett szolgáját, ördögi öröm, gúny veszi körül.

A papi botrány másik része nem is létezik, csak kitalálják: papír is, mocskos emberek szája is mindent kibír. Ahogyan az Úr Jézust sok aljassággal vádolták (részegség, szerető, ördöggel cimborál, templomromboló stb.), úgy a papoknak is ez a sorsa. Védekezni nem tud, mert kitalált mesék ellen a legnehezebb harcolni. Ráadásul nem is X. Y.-ról beszélnek, hanem a papokról, általában… Az egyik kórházban a szobatársam eszeveszetten gyűlölt papságom miatt. Kérdeztem, honnan ismerjük egymást? Mondta, hogy sosem találkoztunk. Akkor miért haragszik rám? Megértette, hogy oktalan benne az utálat. A legjobb barátok lettünk. A propaganda, a teljes tudatlanság az Egyházról, papságról mindent megokol!

Mindennek ellenére tény, hogy léteznek papok, akik egyrészt talán sok jót tesznek, de életükkel sokat rombolnak az Egyház úgyis agyonszaggatott testén. A tizenkét apostolból is egy, Júdás, áruló lett, a többi egy híján vértanúságot szenvedett, de nem voltak olyan tökéletesek, ahogyan tőlünk, papoktól azt a kedves hívek elvárnák. Maga Jézus mondja: ,,Elkerülhetetlen ugyan, hogy botrányok ne forduljanak elő, mégis jaj annak, aki botrányt okoz!” (Mt 18,7). Azért elkerülhetetlen, hogy hús-vér, földi emberek megbotoljanak, mert szabad akaratuk van, ezen még a hosszú nevelés, papszentelés sem tud varázsszerűen változtatni. Csak a Jóisten látja, hogy mindegyikünk hogyan harcol saját magával, gyarlóságaival. Mit szenvedünk, mikor nincs semmi öröm, semmi siker, csak izzadtság, könny, gyanú, bántás. Mégis kitartunk – ki így, ki úgy! Csak elgondolkodtatásként írom: sokszor vértelen vértanúság az életünk. Egy kis megértést, egy kis szeretetet kérnénk!