Kezdőlap Egyéb A szüntelenül imádkozó ember példaképe – Jan Balick

A szüntelenül imádkozó ember példaképe – Jan Balick

Jan Balicki (1869–1948) 1869. január 25-én született a ma Rzeszówhoz tartozó Staromieście településen mélyen vallásos lengyel szülők gyermekeként. Már gyermekként kitűnt intellektuális adottságaival. Iskolai tanulmányait kiváló eredménnyel végezte.

Az érettségi után felvételét kérte a przemyśli papi szemináriumba. 1892-ben szentelték pappá. Egy évig szolgált káplánként, majd 1893-tól a római Gregoriana Pápai Egyetemen folytatta tanulmányait. „Nem azért tanulok – jegyezte fel ezekben az években – hogy a legjobb osztályzatokat kapjam, vagy hogy különböző tudományos címeket szerezzek. Azért tanulok, hogy többet tudjak meg Istenről, hogy Őt jobban megismerjem, és így egyre jobban szerethessem.” Az egyetemen figyelmesen hallgatta az előadásokat és buzgón jegyzetelt. Miután hazaért, rendszeresen tanulmányozta jegyzeteit és a témához kapcsolódó anyagokat. Különösen Aquinói Szent Tamás írásaiban mélyedt el. Sok időt töltött a kápolnában, hogy az Oltáriszentség jelenlétében is átelmélkedje mindazt, amit tanult és olvasott. „Az egész dogmatikát térden állva vette át a Legméltóságosabb Oltáriszentség előtt” – mondták róla később társai.

Miután befejezte római tanulmányait, 1897-ben visszatért egyházmegyéjébe. Papi szolgálata ettől kezdve összefonódott a przemyśli papi szemináriummal. Harminc évig dogmatikát tanított. A tanári munkát nagyon komolyan vette. Jól átgondolt és világosan felépített, érthető előadásokat tartott. Az volt a véleménye, hogy a dogmatika nemcsak Istenről szóló elméleti ismeret, de olyan tudás, amely megmutatja a Hozzá vezető utakat is.

1927-ben Jan Balicki atya a szeminárium vicerektora, egy évvel később rektora lett. Voltak, akik alkalmatlannak tartották erre a feladatra, mégis kiválóan megállta a helyét. Csendes, de határozott elöljáró volt. Saját viselkedésével biztosította a ház csendjét és nyugalmát is. A felelősségteljes szolgálathoz az erőt az imából merítette. Napközben gyakran betért a kápolnába, hogy Isten kegyelmébe ajánlja munkatársait és a kispapokat. A papképzést igazán szívügyének tekintette. Felelősnek érezte magát Isten és az Egyház előtt azért, hogy csak alkalmas és jól felkészült jelöltek részesülhessenek a papság szentségében.

Számos kötelezettsége ellenére a szemináriumon kívül is szívesen vállalt különböző papi szolgálatokat. Lelkipásztori küldetését tágan értelmezte. Minden emberért felelősnek érezte magát az Úr előtt, de különösen a rászorulókért, a szegényekért és a betegekért. Önként látogatta a városi kórházat, hogy vigasztalja és a szentségekkel megerősítse a betegeket. Kórházi szolgálata során prostituáltakkal is találkozott. Ítélkezés helyett igyekezett megtéríteni őket, sok esetben sikerrel. Megértette azonban azt is, hogy az erkölcsi romlás hátterében leggyakrabban a kilátástalanság és a nyomor áll. Nagy nehézségek árán végül sikerült egy kis házat vásárolnia, ahol szerzetesnővérek gondozására bízta azokat a lányokat, akik szerettek volna jó útra térni.

Balicki atya a társadalmi problémákat mindig papként közelítette meg. Lelkipásztorként nagy hangsúlyt fektetett a szentségi életre. Karizmatikus gyóntató volt, és lelki vezetőként is sokan kérték tanácsát nehéz élethelyzetekben. Távoli vidékekről is jöttek emberek, hogy nála gyónhassanak. De az is előfordult, hogy a Jó Pásztor példáját követve ő maga ment azok után, akik hosszabb ideje nem járultak a bűnbánat szentségéhez. Évekkel halála után is gyakran helyeztek el virágot gyóntatószéke előtt a hálás hívek.

Az Oltáriszentség alapításában Isten végtelen szeretetének jelét látta. Hangsúlyozta, hogy az oltárhoz mindig szent félelemmel kell közelednünk, mivel ott a kenyér és a bor színe alatt a rejtőző Istennel találkozunk. Mégis szüntelenül a szentmisén való részvételre és a gyakori szentáldozásra buzdította a híveket. A szentségimádásra ugyancsak nagy hangsúlyt fektetett. Éjjel-nappal, szüntelenül gondoljanak a Legméltóságosabb Oltáriszentségben jelenlévő Jézus Krisztusra – tanácsolta a szemináriumban a kispapoknak, de a híveknek is –, és amilyen gyakran tehetik, keressék fel Őt, aki minden pillanatban kész fogadni barátait. Ő maga őszinte és mély tisztelettel övezte az Oltáriszentségben köztünk maradt Jézust.

Jan Balicki a szüntelenül imádkozó ember példaképe volt. A lelki életben Isten akaratának teljesítését tartotta a legfontosabbnak. Azok is megérezték ezt, akik találkoztak vele, ezért személye és jelenléte szinte vallásos tiszteletet ébresztett. Kerülte az ítélkezést, mindig azt kereste, mivel segíthet a szükséget szenvedőknek. Az erények között különösen fontosnak tartotta az alázatot, ami az egyszerűségben és a mások iránti jóakaratban nyilvánul meg.

Élete végén sokat betegeskedett. A szenvedéseket mindig türelemmel viselte, soha nem panaszkodott. Bár egészségi állapota miatt a rektori és tanári megbízatásról is le kellett mondania, továbbra is a szemináriumban maradt, ahol a papi élet példaképe volt mindenki számára. 1948 február közepén súlyosan megbetegedett. Az orvosok kétoldali tüdőgyulladást és előrehaladott tuberkulózist diagnosztizáltak nála. Kórházba vitték, ahol március 15-én elhunyt. Sokan már életében szentként tisztelték. Hivatalosan 2002-ben avatta boldoggá II. János Pál pápa.

Koncz Éva

A cikk a Keresztény Élet hetilap március 7-i lapszámában jelent meg.


a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit Hogyan evangelizáljunk? házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus keresztényüldözés koronavírus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene élet életbölcsességek