Kezdőlap A nap verse Ábrányi Emil: Tíz év

Ábrányi Emil: Tíz év

A szerelem az élet nehézségeit és az idő múlását is megszépíti.

Ábrányi Emil: Tíz év

Tíz hosszu év! Nekem mint rövid álom
Hajnal felé, úgy lebegett tova.
Szerelmemet nem érte hervadás, sőt
Nagyobbra nőtt, mint fejlő rózsa-fa.

Nem tudva semmit gyászos fonnyadásról,
Bimbó fakad minden galyán, bogán,
S bokrába rejtve most is ott dalolgat
A boldogság, e ritka csalogány.

Sok bánat ért, de mindent elviseltem,
Melletted élve, téged fogva át,
Mint a madár, mely párjához simúlva
Könnyebben tűri erdők viharát.

Bántott az ember és megmart a végzet,
De nem tudott megölni a csapás,
Mert csókjaidtól elvesztette mérgét,
Mint bűvös írtól kígyó-harapás.

Csalódtam sokszor másokban, magamban,
De benned mindazt megtaláltam én,
Amit merész és ragyogó szinekkel
Fest nemesebb vágy és magas remény.

Akkor leltem rád, amikor barátság,
Hit, életkedv, mind sorban hagytak el!
Hajótört voltam, aki partra lépve
Váratlanúl mesés kincsekre lel.

S most, gazdagságom édes tudatában,
Nyugodtan nézek a jövőbe már.
Van egy oáz, mely mondhatatlanúl szép,
Kietlen síkság környékezze bár.

Ha lelkem csügged és elszállni vágyik
E földről, hol nem szívesen marad:
Szerelmed az, mely vissza-vissza térit,
Mint a tavasz a vándor-madarat.

Fotó: Unsplash