Kezdőlap Egyéb Ahol a „heggyel az ég összeér” – A nyolcvanéves Korzenszky Richárd köszöntése

Ahol a „heggyel az ég összeér” – A nyolcvanéves Korzenszky Richárd köszöntése

Korzenszky Richárd és Áder János
Korzenszky Richárd

Hetven év egész életkorunk, nyolcvan talán, ha erősek vagyunk” – idézte a zsoltárost (90,10) Mihályi Jeromos, a Tihanyi Bencés Apátság perjele nemrég a bencések Illyés Gyula Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája tornacsarnokában rendezett ünnepségen, ahol a nyolcvanéves Korzenszky Richárd emeritus perjel atyát köszöntötték rendtársai, paptestvérei, egykori tanítványai, tisztelői. E zsoltáridézettel címében jelenik meg majd karácsonyra az ünnepeltnek saját fotóival ékesített imádságos könyve.

A perjel kiemelte: nyolc évtized kegyelmeiért, örömeiért, küzdelmeiért és eredményeiért adnak hálát Istennek és mindazoknak, akik Richárd atya mellett álltak szolgálata során. Hálát adnak, hogy a hosszú egyházellenes, egzisztenciális veszélyekben terhes korszak után a bencés Regula tanítását követve vállalni tudta az engedelmesség fáradságos munkáját, amelyből közösségi és evangéliumi élet fakadt Tihany ősi monostorának falai között. Felidézte: Korzenszky Richárd atya 70. születésnapjára Heggyel az ég egybemosódik címmel jelent meg ünnepi kötet, melynek címéhez egy általa sokszor idézett tanulságos anekdota kötődik. Ez két szerzetesről szól, akik elindultak megkeresni azt a világvégén található helyet, ahol az ég és a föld összeér, ahol találkozhatnak Istennel. Az út végén aztán rádöbbentek, belépve az előttük álló ajtón, hogy hazaérkeztek a saját cellájukba. Kívánom, zárta köszöntőjét a perjel, hogy az apátság legyen továbbra is az a hely Richárd atya számára, ahol a ’heggyel az ég egybemosódik’, amint Kányádi Sándor is írta versében.

A köszöntők között Áder János köztársasági elnök is méltatta az ünnepelt tanári, irodalmi, lelkipásztori munkáját és fotográfusi érdemeit is, mint missziójának részét: Richárd atyának szívügye a fiatalság, az iskola, amely csak igényes, hiteles pedagógusokkal tud nevelni. Szívügye a közösség, a műveltség és a tisztánlátás, ezért kiállításokra, előadásokra, tetőtéri estékre hívja a látogatókat. És szívügye a keresztény közélet is, mert vallja: a vallásos ember létezése, értékrendje közügy.

Hortobágyi Cirill főapát az egykori tanítvány tiszteletével köszöntötte Richárd atyát. Felidézte szerzetesi útjának állomásait, magyar–orosz szakos középiskolai kezdő tanári éveit Győrött a Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban, majd pannonhalmi titkári szolgálatát Szennay András főapát mellett, illetve ottani gimnáziumi igazgatói szolgálatát. Emlékeztetett, hogy a rendszerváltozás hajnalán az MKPK iskolabizottságának tagjaként, miniszteri biztosként sokat tett azért, hogy a katolikus iskolák szinte a semmiből újjáalakulhassanak. Méltatta az ökumenikus mozgalomban való szolgálatát is.

Ternyák Csaba egri érsek bencés öregdiákként, egykori tanítványaként köszöntötte születésnapján az ünnepeltet: Életútján mindig a hivatáshoz való hűség, szorgalom jellemezte. Fáradhatatlan volt Isten ügyéért való szolgálatban, s ma is tettre kész. Előadásai, könyvei, prédikációi sokaknak jelentenek ma is lelki    táplálékot.

A köszöntők után meglepetés ajándékot adtak át tihanyi bencés közösség nevében az ünnepeltnek, gondolva mély lelki kötődésére az orosz ortodoxiához: Mihályi Jeromos perjel örömmel jelentette be, hogy a járvány elmúltával lehetősége lesz egy nyolcnapos nyugat-oroszországi zarándokúton részt venni, eljutni az orosz ortodoxia jelentős vallási helyszíneire, ahol több egyházi vezetővel is találkozhat majd.

Az ünnepelt hálásan köszönte minden jelenlévőnek, hogy eljöttek az ünnepségre, s hálát adott szüleiért, tanáraiért, rendtársaiért, volt diákjaiért, barátaiért. Köszönte a csornai születésű Áder János elnök úrnak, hogy méltatásával közös szülőföldjük üzenetét is magával hozta az ünnepre. Tihanyban, mondta, megtapasztalta, hogy a heggyel az ég összeér, nemcsak a természetben, hanem az oda látogatókban, s abban is, ahogy élő szerzetesi közösség növekszik ott Isten kegyelmével évről évre.

Toldi Éva

a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene élet életbölcsességek életút