Kezdőlap Hírek Apa ott van a szívedben

Apa ott van a szívedben

Gyász

„Március közepén derült ki, hogy mindketten elkaptuk a koronavírust. Kérdeztem tőle, hogy mi lesz, ha mind a ketten elmegyünk, és itt marad a hat gyerek egyedül. Azt mondta, nem lesz semmi baj. Együtt fogjuk őket felnevelni.”

Erdélyiné Vörös Nikoletta egyszerű mondatokkal mesél arról, amire valójában nincsenek szavak, mi pedig csak ülünk és hallgatjuk, hogyan veszítette el párját, Erdélyi Kálmánt. Arra kérjük, mondja el közös történetüket, ő pedig nem mondja azt, hogy gyenge hozzá, hiszen, ha van valami, amit az egyedül maradt családanyák nem engedhetnek meg maguknak, az a gyengeség.

Nikolett bekapcsolja a kávéfőzőt, és mesél tovább. A gép lassan melegszik, mert azóta nem használták, mióta férje kórházba került. „Mindig együtt kávéztunk. Nélküle ez sem ugyanaz.” Március 19-én éjszaka a férfi rosszabbul lett. Akkor már a nappaliban aludt, nehogy megfertőzze a gyerekeket. Nehezen kapott levegőt, köhögött, lázas volt. „Nagyon rosszul volt, és arra kért, hogy ha vele bármi lesz, neveljem fel a gyerekeket. Amikor beült a mentőautóba, azt mondta, szeretlek kicsim, és azzal búcsúzott, hogy majd találkozunk. De már nem találkoztunk.” 

Egy ismerős hívott: igaz, hogy elment?

Erdélyi Kálmán egy hétig volt kórházban. „Videocheteltünk, hogy lássa a gyerekeket. Beszélni már nem tudott, csak puszit küldött nekik. Ők pedig mindig mindenről tudtak. Mindent megbeszéltem velük, hogy tisztán lássanak. Annyit mondtak az orvosok, hogy hosszú lesz az út, de végigjárjuk. 27-én lélegeztetőgépre került, súlyos tüdőgyulladása volt, elfáradt a szervezete. Nehéz megérteni, hogy mi történt. A gyulladás lement, az utolsó reggel kicsit jobbak voltak az eredményei. Harmincadika volt. Egyszer csak hívott egy ismerősünk, igaz-e, hogy Kálmán elment? Nem tudtam mit mondjak. Nem hittem el. Hívtuk a kórházat, ott mondták, hogy tényleg így van. Teljesen földhöz vágott. Annyi kérdés van bennem, hogy miért és hogyan történhetett ez, de tudom, hogy hiába keresem a válaszokat, azok nem hozzák vissza őt. Azután leültettem a gyerekeket, és elmondtam, hogy apa rosszul lett, és az orvosok nem tudtak segíteni. Úgyhogy ő már nincsen.”
Nikolett azt mondja, miután férje elhunyt, attól félt, hogy neki is komolyabb baja lehet, ezért három hétig nem mert emberek közé menni, amikor pedig először elindult, annyira beöltözött, hogy megbámulták.

„Nagyon féltem, mert már csak én maradtam a gyerekeknek. Tudom, hogy az apjukat nem pótolhatom, de megpróbálok mindent megtenni, hogy így együtt folytatni tudjuk.” 


Vörös Nikolett és Erdélyi Kálmán négy éve találkozott egymással. Egy héttel később a férfi három gyermeke – ifjabb Kálmán, Bianka és Kristóf – is megismerte az asszonyt, és nem volt kérdés, hogy együtt, egy családként tervezik a jövőjüket. „Az első randevúnkon elmentünk a Balaton partra. Nagyon hideg nap volt, ő egy rövidujjú pólóban volt, de játszotta a vagányt, hogy nem fázik. Azt már csak az esküvőnk után mondta el, hogy úgy fázott, majd’ odafagyott a partra. Úgy szerettük egymást, ahogy voltunk, elfogadott minden rigolyámmal, jó oldalammal. Az biztos, hogy ahogy ő szeretett, senki nem fog, és én sem fogok senkit.”
Nikolett cukrászként dolgozott, majd megszülettek az ikrek, Jázmin és Dominik, aztán egy év múlva Maja. Így lettek igazi nagy család, hat gyermekkel.
Erdélyi Kálmán üzletkötőként és szállítóként dolgozott, általában reggel négytől, de volt, hogy már éjjel kettőtől rótta az utat. Néha gyerekei is elkísérték.

„Az volt a legjobb, amikor mehettem vele. Általában négykor keltünk, de volt, hogy pontban éjfélkor kellett odaérni, hogy időben el tudjon indulni.”

– idézi fel a legidősebb fiú, Kálmi. „Olyan is volt, hogy nyolckor feküdtem és tizenegykor kelni kellett” – teszi hozzá egy évvel fiatalabb húga, Bianka. Nikolett azt mondja, a férje rengeteget dolgozott. „Azért próbáltunk néha egy kicsit kettesben is lenni. Este 11 óra után, amikor mindenki lefeküdt aludni, volt egy kis időnk egymásra, vagy amikor a nagyok elmentek, a kicsikre pedig vigyázott a nagymama, és végre elmehettünk sétálni egyet.” És hogy milyen ember volt Erdélyi Kálmán? „Ha felhívta egy ismerős, hogy Budapesten lerobbant az autója, azt mondta, szívem, nemsokára jövök. Beült az autóba és ment segíteni. Ilyen volt.” 

Az asszonynak nem volt sok ideje a saját gyászával foglalkozni, mint mondja, neki most csak az a fontos, hogy a gyerekek rendben legyenek, a házon be tudják fejezni a megkezdett munkálatokat. A régi családi házat, ahol férje édesanyjával együtt élnek, az előző évben kezdték felújítani. Lassan, lépésről lépésre, ahogy az anyagiak engedték. Kicserélték a nyílászárókat, majd szigeteltek, és ez év tavaszán belevágtak a belső felújításba. „Valamelyik nap a falat gletteltem, a polcokhoz tipliket fúrtam be. Nem is tudtam, mit csinálok, de nem hagyom félbe, amit elkezdtünk.” A házaspár azt is tervezte, hogy egy kis élelmiszerüzletet nyitnak. Már minden megvolt hozzá, a férfi saját vállalkozást is alapított, amit halála után ugyan felszámolnak, de felesége eltökélte, hogy amint tudja, egyedül is megnyitja a kisboltot. „Hat gyerekkel szinte biztos, hogy sehova nem fognak felvenni, ezzel a kisbolttal próbálok gondoskodni a jövőjükről. Ő egy cukrászdát is akart nyitni nekem, de erre én most nem gondolok. Egyelőre annyit szeretnék, hogy a kisboltban megkeressünk annyit, amennyivel biztonságban nevelhetem a gyerekeinket.”

A teljes cikk a maltai.hu oldalon olvasható.

Parák Eszter és Majoros Árpád riportja


a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit Hogyan evangelizáljunk? házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus keresztényüldözés koronavírus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene élet életbölcsességek