Kezdőlap Egyéb Az indiai szerzetes Pesten látott először havat – Lourdu Raju Chavvakula

Az indiai szerzetes Pesten látott először havat – Lourdu Raju Chavvakula

Lourdu Raju Chavvakul
Lourdu Raju Chavvakul

Tizenhat verbita szerzetes közreműködésével tartottak missziós hétvégét Bonyhádon, november 24–27-ig. Mindannyian Magyarországon szolgálnak, de négy földrészről származnak. Vezetőjük, az indiai Lourdu Raju Chavvakula, a rend magyar tartományának titkára beszélt a rendről, mindennapjaikról, küldetésükről.

A verbita szerzetesrendet, az Isteni Ige Társaságát Szent Arnold Janssen német pap alapította 1875-ben. Később egy női rendet is létrehozott: a Szentlélek Szolgálóleányait. Még egy alapítás fűződik a nevéhez: a Szemlélődő Nővérek Rendje 1896-tól működik. Pillanatnyilag a világ nyolcvan országában hatezer verbita tevékenykedik. Magyarországon 1916-tól vannak jelen, a Rákosi-korban feloszlatták őket, a rendszerváltás után újraszerveződtek külföldről érkezett, illetve hazatelepülő atyákkal. Most 26-an vannak, két rendházat és négy plébániát tartanak fenn. A magyarországi misszió titkára, a 43 éves Lourdu Raju Chavvakula Indiából került ide. A szerzetes alapelve: végigkísérni, megtartani a hitben, és szeretettel támogatni a felnövekvő nemzedéket a családtól a templomig, a templomtól az iskoláig, az iskolától a munkahelyig. Ma már otthonosan mozog a magyar közegben, de nem könnyen szokta meg a számára idegen kultúrát.

– Már 2005 óta itt vagyok – mondja Lourdu Raju Chavvakula. – A noviciátus után kerültem Budapestre. 2010-ben tettem örökfogadalmat, majd 2012-ben szenteltek pappá Indiában.

Hányan voltak a szentelésén? Ott egy kisebb esküvőn is több száz vendég szokott lenni…

– Kétezren jöttek el. Úgy volt, hogy visszatérek oda, de az elöljáróm azt mondta, hogy maradjak csak Magyarországon, mert már Európa is missziós terület.

Gyakori az, hogy nem a saját országukban szolgálnak?

– Általános gyakorlat, hogy a közösségeink sokszínűek, nemzetköziek. Magyarországon, két rendházat tartunk fenn: Budapesten és Kőszegen. Összesen 26-an vagyunk, több mint tíz országból érkeztünk. Húszan vagyunk örökfogadalmasok, és hatan még a fogadalomtétel előtt álló kispapok. A bonyhádi missziós hétvégére 16-an jöttünk. Kilenc országból származunk: Lengyelország, Szlovákia (Felvidék), Románia (Erdély), India, Indonézia, Fülöp-szigetek, Kongó, Ghána és Brazília. A következő helyszín Solymár lesz; oda tavasszal megyünk.

Hol alszanak ilyenkor?

– Van, aki a plébánián, vannak, akik családoknál. A verbiták hivatásához hozzátartozik a családlátogatás. Nemcsak várjuk, hogy jöjjenek hozzánk a hitkeresők; odamegyünk hozzájuk. Cigánymissziót is folytatunk a Borsod megyei Köröm és a szomszédos Girincs településeken. Abban jó ideig én is részt vettem, kijárva a legszegényebb putrikba is. Természetesen ők is jöhettek hozzám a problémáikkal. Kitártam a plébánia ajtaját a cigány testvérek előtt. Beszélgettünk, imádkoztunk, énekeltünk. Azt tanácsolta egy, a cigánypasztorációban régebben résztvevő paptársam, hogy hozzájuk ne teológiai bölcsességeket vigyek, hanem nyitott szívet. És így működött is a dolog. Tulajdonképpen az emberi méltóságuk, az önbecsülésük helyreállítása, a cigányság lelki felzárkóztatása a legfontosabb feladat.

Az ország más településein is végeznek hasonló szolgálatot?

– Plébániát működtetünk Körömben, Vasváron, Kőszegszerdahelyen és Bicskén. A nyitottság mindenütt jellemző. Befogadók vagyunk, hisz minket is befogadtak. Megmutatjuk, hogy a sokféle kultúrából érkező szerzetesek képesek szeretetközösségben élni. Tehát mások is képesek lennének erre, ha megismernék egymást, ha összetartoznának. A mi papjaink kiosztják a feladatokat a híveknek. Ezáltal is erősödnek a kötelékek.

A nehéz sorsú embereket általában azok értik meg, akik maguk is nehéz körülmények között nőttek fel. Önnek hogyan indult a pályája, és miért pont ebbe az irányba?

– Nem voltunk szegények, a szüleim mezőgazdaságból éltek, de a szokásokkal meg kellett küzdeni. Mégpedig azzal, hogy Indiában a legidősebb fiú feladata továbbvinni a családi vállalkozást. És az én vagyok. (Egy nővérem, egy húgom és egy öcsém van.) Édesanyám hindu környezetben nőtt fel, házasságkötésekor tért át a katolikus hitre. Sokat imádkozott értem. Azt kértem a szüleimtől, hogy adjanak egy esélyt. Ha a tanulmányaim befejezésekor érzem a Szentlélek hívását, szerzetes leszek, ha nem, visszatérek a gazdálkodáshoz. Tisztázódott bennem, hogy egy család helyett sok családról, az egyházhoz tartozókról kell majd gondoskodnom a jövőben, lelkiatyaként. Méghozzá teljes odaadással, mert fél szívvel nem lehet se hinni, se szeretni, se szolgálni.

Sok ismerettel rendelkezett, aztán eljött Magyarországra, ahol minden ismeretlen volt…

– Nyelvtudás nélkül csöppentem egy ismeretlen kultúrába, ahol még a konyha is más. Szokatlan volt az időjárás is. Pesten láttam először havat, és itt vettem először zárt cipőt. Ahol felnőttem, szandálban és papucsban jártunk.

Most Budapesten él?

– Igen. De szolgáltam már a Pécsi, a Szombathelyi és az Egri Egyházmegyében is. Mindenütt azt tapasztaltam, hogy ebben az elanyagiasodott világban a kereszténységnek vissza kell nyúlni a gyökerekhez. Élő vallásgyakorlásra van szükség! Indiában jelen van a családok mindennapjaiban a hit, annak a szellemében, annak a fényében élnek. Európában meg jó esetben egy hétvégi program, hogy elmennek a vasárnapi misére. Pedig Istennel és a teremtett világgal állandó kapcsolatban kellene lennünk! Hitünket megvallani kötelességünk, és kereszténynek lenni öröm!

Wessely Gábor

a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene élet életbölcsességek életút