A történet apai örökségem része, rá az egyik szereplőtől szállt. A szereplők: D. Gy. egykor volt országgyűlési képviselő, egy öreg parasztember, közvetve, önhibáján és akaratán kívül, valamiféle katalizátorként Prohászka Ottokár püspök – és a Miatyánk. Színhely: New York, idő: 1927 áprilisa. A történet átadása Bicskén történt, egy különösen hideg téli estén, 1946-ban…
A történetet mesélő, egykor volt Képviselő a történet idején gyakran utazott Amerikába. Akkor már kitántorgott Magyarországról a később József Attila versében megénekelt másfél millió ember nagy része. A Képviselő őket kereste föl, illetve érdekükben az amerikai kormány illetékes szerveit. Útja ilyenkor Pestről előbb Brémába vezetett. Még itthon, a pályaudvaron megvette a reggeli napilapot.
A hosszú hajóúton a Képviselő igyekezett megismerni leendő pártfogoltjait, a kifelé tántorgó magyarokat. Ez alkalommal egy csongrádi öreg parasztembert. Az Öreg egyetlen fia után ment Amerikába. Felesége meghalt, magára maradt. Pénzzé tette tehát azt a keveset, amije volt, s irány az Újvilág.
A Képviselő megkedvelte a nyílt lelkű Öreget a hosszú hajóút hosszú beszélgetései során. Hívta, keressék fel a fiával, míg New Yorkban tartózkodik.
Föltűntek az Újvilág partjai, mindenki csomagolt, készült a kiszálláshoz, amit útlevél- és vámvizsgálat előzött meg. S esetenként még egy különös kontroll: olvasáspróba. Ekkoriban Amerika erkölcsi és szellemi nívója védelmében ádáz harc folyt az alkoholizmus és az írástudatlanság ellen. Ezt szolgálta (volna) a szesztilalom s az a rendelkezés, hogy analfabéták nem vándorolhatnak be az Egyesült Államokba.
Az Öregnél minden rendben volt, már csak az olvasáspróba következett. A hivatalnokok elővették az ez alkalomra tartogatott magyar szövegüket, s az Öreg kezébe nyomták. Ő nézte, nézegette a papírt, keze kicsit remegett, aztán elkérte az egyik hivatalnok szemüvegét. Széttárta a karját, ami amerikaiul is azt jelenti: „sorry”… A hivatalnokok talán gyanút fogtak, sorra nyújtották szemüvegüket. Az Öreg komótosan mindet megpróbálta, s bámulatos nyugalommal visszaadta. „Sajnos, nem látok vele.” Ezt az egyre inkább aggódó Képviselő fordította a hivatalnokoknak.
S ekkor jött a nagy csapás. Vagy a szerencse? Az egyik tisztviselő megpillantotta a magyar újságot a Képviselő zsebében. Kihúzta, s diadalmasan az öreg elé terítette. „Ezt látnia kell!” Ökölnyi betűkkel állt az első oldalon: „Meghalt Prohászka Ottokár püspök”, s alatta ujjnyi vastag sorok – a gyászjelentés. Egyszerre sápadt el az Öreg és a Képviselő. A címet még csak megsúghatta feltűnés nélkül, de a szöveget már aligha… S ekkor jött a nem várt ötlet. „Papa, tudja maga a Miatyánkot?” – „Már hogy ne tudnám?” – „Akkor mondja…”
Az Öreg szépen, lassan, szemét a sorokon jártatva mondta az imádságot, orrán a Képviselő szemüvegével. Már mindketten sejtették, beimádkozta magát. Ott tartott, hogy „legyen meg a Te akaratod”, mikor a hivatalnokok főnöke, arcán halvány mosollyal összecsukta és visszaadta az újságot. S intett, hogy mehet. Minden rendben. Ahogy ott mondják: oké.
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")