Itala Mela 1904. augusztus 24-én született az észak-olaszországi Liguria La Spezia városában, egy tanár házaspár gyermekeként. Szülei katolikus származásuk ellenére nem gyakorolták vallásukat, sőt ateistáknak vallották magukat. A kis Itala gyermekkorát mégis vallásos közegben töltötte anyai nagyszüleinél, akiknek szabóműhelyük volt a közelben. Különösen szoros kapcsolat fűzte nagymamájához. Tőle tanulta meg a hit alapigazságait, ő készítette fel az első szentáldozásra és a bérmálkozásra is.
Itala Mela sokoldalú, tehetséges lány volt. Korán megmutatkozott a tudományok iránti érdeklődése, amit bizonyára szüleitől örökölt. De nagyszülei szabászatában varrni is megtanult. Az elemi iskola elvégzése után a helyi Lorenzo Costa Líceumban folytatta tanulmányait.
Líceumi tanulmányai idején Itala Mela fokozatosan eltávolodott az Egyháztól és a hittől. Boldog és harmonikus gyermekkora után súlyos megrázkódtatásként érte előbb az első világháború kitörése, majd kilencéves öccse súlyos betegsége és halála 1920-ban. Öccse halála után rövid időre teljesen elvesztette hitét, és szüleihez hasonlóan ateistának vallotta magát. „A halál után nincs semmi” – írta ebben az időben.
1922 őszén beiratkozott a Genovai Egyetem klasszika-filológia szakára. A mély lelki válság, amit ezekben az években átélt, végül visszavezette a hithez. 1922. december 7-én, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepének vigíliáján meggyónt, majd másnap szentáldozáshoz járult. 1923-ban belépett az Olasz Katolikus Egyetemisták Szövetségébe (FUCI), ahol később felelős pozíciókat töltött be, végül a szövetség elnökévé is megválasztották. Az olasz katolikus tudományos élet olyan kiemelkedő alakjaival került itt kapcsolatba, mint a később szentté avatott Giuseppe Moscati, a ma ugyancsak szentként tisztelt Riccardo Pampuri, Boldog Pier Giorgio Frassati, Agostino Gemelli, Boldog Ildefonso Schuster bíboros, vagy Giovanni Battista Montini, a későbbi Szent VI. Pál pápa, aki abban az időben a FUCI egyházi asszisztense volt.
Egyetemi évei alatt Itala hitélete fokozatosan elmélyült. 1924 nyarán kezdett a szerzetesi hivatásról gondolkozni. Tudományos kutatásai mellett a Biblia rendszeres tanulmányozása, lelkigyakorlatok töltötték ki napjait. Lelki vezetője engedélyével 1926. május 1-jén engedelmességi, majd június első péntekén ideiglenes, 1928 húsvétján holtig tartó magán tisztasági fogadalmat tett. Ugyanebben az időben magiszteri diplomát szerzett a Genovai Egyetemen.
Első misztikus tapasztalataiban egyetemi tanulmányai után részesült. 1928. augusztus 3-án a tabernákulum előtt térdelt, amikor megtapasztalta Isten jelenlétét a szívében, és belső indítást érzett, hogy hirdesse az Eucharisztiában köztünk élő Jézus valóságos jelenlétét.
Egyre inkább megérlelődött szívében a vágy a teljesen Istennek szentelt élet után. Szeretett volna belépni a bencés rendbe, ám ebben egy váratlan súlyos betegség megakadályozta. 1929 márciusában az orvosok szívbelhártya- és mellhártyagyulladást állapítottak meg nála. Miután állapota valamelyest javult, Schuster bencés apát meghívására, aki akkor már Milánó érseke volt, a milánói bencés nővérek kolostorába költözött. Egészségi állapota miatt a rend tagja nem lehetett ugyan, mégis belső szükségét érezte, hogy az evangéliumi tanácsokat követve egészen elkötelezze magát Istennek a tisztaság, szegénység és engedelmesség fogadalmaival. Magánfogadalmait a bencés hagyomány szerint kiegészítette a benedeki regula iránti hűség fogadalmával. A bencés novíciátus elvégzése után 1933. január 4-én oblátaként szentelte életét Istennek.
1933. június 11-én magánfogadalom keretében egészen a lelkében lakozó Szentháromságnak kötelezte el magát a bennünk élő Szentháromság titkának hirdetésére. Ettől kezdve a keresztség szentsége, az eucharisztikus Jézus valóságos jelenléte és az ember lelkében lakozó Szentháromság titka került életének és az Egyházon belüli missziójának középpontjába. Misztikus tapasztalatai által valóságosan megtapasztalta Jézus jelenlétét az Oltáriszentségben, és fájó szívvel látta, milyen közömbösen mennek el a templomok előtt még a hívő katolikusok is.
1937-ben betegsége miatt elhagyta Milánót, és hazatért szülővárosába. Itt élte át a második világháborút, és itt halt meg hosszú, türelemmel viselt szenvedés után 1957. április 29-én. Ferenc pápa pontifikátusa alatt, 2017-ben avatta boldoggá az Egyház. A 20. század egyik kiemelkedő misztikusának tartják.
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")