17.5 C
Budapest
hétfő, 2021. szeptember 27.

Erdődy Imre levelei

Kezdőlap Erdődy Imre levelei

„Isten háza és a mennyország kapuja”

„Zajos templomok” cím alatt válaszoltam korábban egy levélre. Most az ottani viselkedésről szeretnék írni. Már amikor kívülről meglátom, meghatódás járja át szívemet: ez szent hely, Isten háza és a mennyország kapuja. Keresztvetéssel köszöntöm. Ha egy kis lehetőség adódik, bemegyek szentségimádásra. Majdnem biztos, hogy nyitva van, vagy az előteret elzáró rácsig be lehet jutni.

Telefon az Oltáriszentség előtt

Szentségimádáson történt, hogy egy fiatalember nyugodtan telefonált, még csak a hangját sem halkította le, úgyhogy a bent lévőket igencsak zavarta az imádságban. Hogyan lehet így viselkedni az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztus előtt?

Miért lettek ilyenek?

Mindig arra neveltem gyermekeimet, hogy vallásosak legyenek. Oly boldog voltam, amikor együtt mentünk a szentmisére. Elérték a 18–19 éves kort, s már nincs szükségük Istenre, elkerülik a templomot. Attól tartok, a Jóisten nem lesz kegyes hozzánk! Mi tegyek gyermekeimért?

Otthon jobban tudok imádkozni

El nem tudom képzelni, miért oly fontos vasárnap misére menni. Hogy létezik az, hogy halálos bűn, ha elmulasztom? Pedig otthon jobban tudok imádkozni, mint a templomban.

A templomkerülő gyermek

Harmadik osztályos fiam elsőáldozó szeretne lenni. Szorgalmasan jár hittanra, de amióta elmaradt a diákmise – mivel új plébánosunknak más faluba is kell mennie –, nem jön misére. Legnagyobb kifogása az, hogy ő ott unatkozik. Hitoktatója azt mondta, hogy így nem lehet elsőáldozó! Mit tegyek?

Mi a baj a búcsúztatóval?

Panaszom van a plébános úrra: nem akarta megengedni, hogy a kántor urunk édesanyánk temetésén elénekelje a búcsúztatót. Az egész falu csodálkozott volna, hogy már ennyi sem telik ekkora családnak? De addig erősködtünk, míg végül nagy nehezen ráállt. Miért fáj neki az a búcsúztató? Nem tudja kivárni? Vagy sajnálja a kántortól azt a kis pénzt?

Miféle rendszerváltás ez?

Amikor megdőlt a kommunista rend, azt gondoltam: most egy nagy-nagy hittérítő munka következik, hiszen negyven évig nem tanították ezt a népet, lesz tennivalójuk a papoknak. De nem történt semmi, csak harangoznak, és várják tétlenül az embereket a templomba.

Mindig szomorú vagyok

Elhúzódom az emberektől, magamban sokat kesergek, sokszor azt sem tudom, hogy miért? Már az arcomról is lerí a keserűség. Tanácsot kérnék: hogy lehetnék vidám?

A szeretet megelőzi a törvényt

A temetési búcsúztatóval kapcsolatban nem értem a plébános magatartását: ha egyszer tilos, miért engedi meg? Vagy mindenütt mindenben az a helyzet, hogy erőszakosnak kell lenni, akkor egyszerre szabad lesz a tilos is?

Játék vagy szenvedély?

Örömmel vettem kezembe Kalendáriumukat. Ennek utolsó oldalán megdöbbenve láttam a Szerencsejáték Rt. hirdetését. Nem értem, hogy ajánlhatnak az olvasóknak egy bűnös szenvedélyt!