13.7 C
Budapest
csütörtök, 2024. március 28.

Napi tartalmak

Kezdőlap Napi tartalmak

Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén

Köszöntsük 2021-et Kányádi Sándor versével, Erőss Brigitta előadásában. Minden olvasónknak boldog újévet kívánunk.

Forrás: YouTube

Aprószentek

Aprószentek
Egy megható vers az aprószentek szívbe markoló történetéről, mely az emberi kegyetlenséget és az isteni kegyelmet is bemutatja.

Juhász Gyula: Betlehem

Betlehem
„A kerek föld mindegyik gyermekéhez
Egy üzenettel jött: Szeressetek!”
– Juhász Gyula dicsőítése a Betlehem istállójában megszületett Jézushoz.

Ily szegényen mint én

Ily szegényen mint én – Ismeretlen szerző verse
Egy szép karácsonyi vers az őszinte, szeretetből jövő ajándékról; a legszebbről, melyet Istennek adhatunk. Ismeretlen szerző műve.

Túrmezei Erzsébet: Adventi éjszaka

Advent, versjegyzetekkel – 2.

Reményik Sándor: A kereszt fogantatása

Reményik Sándor – A kereszt születése
Reményik Sándor gyönyörű verse, amely a kereszt áldozatáról szól, viszont adventben is éppolyan aktuális, mint húsvét idején.

Szeszélyes fenyők

Szeszélyes fenyők

Egy autó veszettül cikázik az úton. A rendőr nagy nehezen megállítja. Kiszáll belőle a vezető.

Gárdonyi Géza: Tél farka a pusztán

Gárdonyi Géza – Tél farka a pusztán
Sok gyerekkori emlékünk egész életünkön át elkísér minket. Gárdonyi Géza versét elolvasva bennünk is feléledhetnek a régi élmények.