Családdá szervezte olaszországi híveit

Németh László Imre pápai prelátus 1956. december 11-én született Budapesten. A Veres Pálné Gimnáziumban érettségizett 1975-ben. Kétéves nagyatádi sorkatonai szolgálat után 1977-ben kezdte meg teológiai tanulmányait az esztergomi Hittudományi Főiskolán, majd azt a budapesti Hittudományi Akadémián fejezte be. 1982. június 6-án Lékai László bíboros szentelte pappá Budapesten. A Központi Szeminárium növendékeként 1983-ban a budapesti Hittudományi Akadémián doktori fokozatot szerzett, amelyet a rendszerváltozás után PhD fokozattá minősítettek.

Káplánként 1983–1985 között Szécsényben tevékenykedett, majd 1985–1988 között a Pápai Magyar Egyházi Intézet ösztöndíjasa volt. Levéltári kutatást folytatott a Vatikáni Titkos Levéltárban, 1986–1988 között pedig a Patrisztikus Intézetben diplomát szerzett patrológiából. 1988– 1989-ben Esztergomban Paskai László bíboros szertartója, 1989– 1995 között érseki titkára, 1995-től 1998-ig pedig Budapesten irodaigazgató-titkára volt. Közben 1988- tól tíz éven keresztül az esztergomi Hittudományi Főiskolán óraadóként tanított. 1991-ben pápai káplán, 1994- ben pápai prelátus címmel tüntették ki.

Útja 1998-ban visszavezette László atyát az Örök Városba, s akkor talán még nem sejtette, hogy huszonkét éven keresztül szolgálja majd – rektorként, igazgatóként, lelkipásztorként és számos más tisztség viselőjeként – az Itália földjén élő magyar közösségeket: 2011-ig a Pápai Magyar Egyházi Intézet rektora, ezzel egy időben 1999–2011 között a szentszéki magyar nagykövetség egyházi tanácsosa, 2000–2011 között a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia római agense, 2000-től 2020-ig az Olaszországban élő magyar katolikusok lelkipásztori koordinátora, valamint Boldog Apor Vilmos és Boldog Batthyány-Strattmann László szentté-, illetve boldoggá avatásának posztulátora. 2011– 2020 között a római Szent István Alapítvány elnökeként és a Szent István Ház igazgatójaként irányította az intézményt.

Főlelkészként kiteljesítette egész Olaszországban a magyar szentmisék rendjét és egy kivételtől eltekintve minden városban ő maga misézett. „1999. március 3-án, Milánóban vettem részt először az olaszországi magyar közösség szentmiséjén. Azóta igyekeztem folytatni elődöm, Kovach Angelus kapucinus szerzetes több évtizedes áldozatos munkáját. Nem volt könnyű, sokszor nehéz volt hétről hétre útra kelni, de mindig nagy örömmel tértem vissza Rómába, mert öröm volt találkozni, együtt lenni, magyarul imádkozni és énekelni, egymást bátorítani, segíteni és a fehér asztal mellett is ápolni a magyarok közötti összetartást. Ezeknek az éveknek az emléke örökké a szívemben fog élni, a szép szentmisék, a keresztelők, az esküvők, a zarándoklatok, a családlátogatások, végső útakra kísérések, a sok baráti kapcsolat” – jegyezte le egy helyütt.

2004-től minden kedden reggel 8 órakor magyar nyelvű szentmisét mutatott be a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában a Rómában élő magyar híveknek és az oda érkező zarándokoknak, akik minden téren számíthattak rá. László atya építette, erősítette a közösségeket. Az egyes közösségek vezetőit, a világi munkatársakat 2012-től évente egy alkalommal találkozóra hívta Rómába, hogy tapasztalatot cseréljenek, megosszák egymással örömeiket és nehézségeiket. „Ezek a találkozók az évek során közösséggé formálták a résztvevőket, és hozzájárultak ahhoz, hogy a csizma területén szétszórt magyar közösségek megismerjék egymást és közös lelkipásztori programokat is szervezzenek” – emlékezett vissza egyik írásában László atya. 2015-től országos szintű zarándoklatokat is szervezett, így Torinóba, Tolentinóba, Palermóba, Bolognába és Milánóba. Ez csupán néhány példa kiterjedt közösségszervező tevékenységéből. Tény, hogy munkássága alatt az egymástól több száz kilométerre élő magyar közösségek egy nagy családot alkottak közös hitükben és magyarságukban.

László atya írói, tudományos munkája is gazdag. Fordításai jelentek meg az Ókeresztény Írók sorozatban, valamint magyarra fordította Carlo Maria Martini bíboros lelkigyakorlatos beszédeit. 1991-től szerkesztette a Római Magyar Dokumentumok sorozatot, amelyben szintén jelentek meg fordításai. Cikkei a Kupola című plébániai értesítőben, az Új Ember és a Keresztény Élet hetilapokban, az Életünk havilapban, tanulmányai többek között a Vigíliában, a Magyar Egyháztörténeti Vázlatokban és a Magyar Sionban láttak napvilágot. Kutatási területe az olaszországi magyar katolikus emigráció huszadik századi története. Az egyes olaszországi magyar közösségekről írt füzeteit sokszorosítva terjesztette. Könyvei: Mindszenty bíboros megvalósult álma (2009); Zágon-leveleskönyv, Iratgyűjtemény-töredék Mindszenty József bíborosról 1967– 1975 (2011); A magyarok római kápolnája (2015. 3. kiadás); A római Szent István Alapítvány 50 éve (2015); Magyarokról Itáliában 1924–2014 (2020); Szétszórva egységben – Magyarok Itáliában 1974–2020 (2020). Egyik utóbbi kötetéről pap- és írótársa, Tempfli Imre így vélekedett: „Németh László Imre atya könyve tanúságtétel arról, hogyan kell idekint történelmi örökségünkkel bánni, hogyan kell azt megbecsülni és továbbadni.” Olaszul magyar boldogok életrajzait (Apor, Batthyány, Meszlényi) publikálta a Velar kiadó népszerű sorozatában és cikkei jelentek meg a L’Osservatore Romanóban. 2000–2020 között az Új Üzenet című havi lelkipásztori értesítőt, 2000–2011 között az évente kétszer megjelenő PMI Hírek értesítőt írta és terjesztette.

2002-ben az Olasz Köztársaság Lovagja, 2009-ben a Külföldi magyarokért érdemérem, 2011-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.

Magyarországra való visszatérése óta, 2020 őszétől a pátyi Szent II. János Pál-plébánián szolgál, de Rómától nem szakadt el azóta sem. Kutat, szervez, ír… megannyi mozdulattal be-beépít még egy-egy tartókövet a két országot összekötő hídba. És ez mindig is így lesz, mert ezt diktálja a szíve.

Varga Gabriella