Csalódtam a papunkban!

Egyáltalán nem csodálkozom, hogy hibát talál papjukban. Megvallom őszintén, én saját magamban is csalódtam, és nagyon, de nagyon elégedetlen vagyok a munkámmal és annak eredményével. Vianney Szent János falujából, Arsból emiatt több alkalommal meg akart szökni. Teljesen alkalmatlannak találta magát arra, hogy annak a kicsi falunak a plébánosa legyen. Szükségszerűen minden egyes pap tökéletlen, ezért feltétlenül csalódni kell benne mindenkinek, aki egy tökéletes plébánost akar látni. Egyedül a mi Urunk Jézus Krisztus az igazi és egyetlen Főpap, de még Őt is keresztre feszítették. Ha azonban jobban belelátna egy-egy pap belső életébe, észrevenné, mennyit harcol önmagával, mennyi töredelemmel járul nagyon gyakran a szentgyónás szentségéhez. Jobban kapaszkodik felfelé a mélységből, többet kínlódik, mint bárki más. De ezt csak az Úr Jézus tudja.

Ez a csalódás is oly viszonylagos. Önnek egyszer az nem tetszett, hogy énekel, máskor az, hogy zárkózott. Biztos megfigyelte már: ugyanaz az ember az egyiknek szimpatikus, a másiknak nem. ĺgy van ez a papokkal is. Az egyiknek a fiatal kell, a másiknak az öreg; annak az, aki elegáns, finom modorú, ennek, aki kissé elhanyagolja magát, a külsőre nem ad annyit; az egyiknek a bőbeszédű, a másiknak a csendes, mélyen gondolkodó kell. A paptól elvárják, legyen jó szónok, jó gyóntató, jó hitoktató, jó szervező, jó társalgó. Értsen az építkezéshez, az utazások szervezéséhez, az egyesületek vezetéséhez. Legyen tiszta a lakása, az asztalon jó étel, legyen jó vendéglátó. Ki tudja, mi mindent kíván még tőle a világ, a hivatása és a naponként adódó feladatok. Mindezt egy embertől elvárni képtelenség. Mégis, ha valami nem sikerül, valami nem megy, akkor már botránkoznak miatta. A pap állandó stresszben él. Mindig szerepelni, állandóan előadni, beszélni, mindent lefojtani, mindig vidámnak, türelmesnek, megbocsátónak kell lennie. Nagyon sokszor kellemetlen feladatokat teljesít, de meg kell tenni, mert a bűn ellen harcol, és az egyházközséget fenn kell tartani és irányítani.

Azt hiszi, annak a szegény papnak olyan könnyű volt önt nagylánya miatt megszólítani? De kötelessége. Ez a végletekig kimeríti.

Mindezek okáért a kedves híveknek mindent el kellene követniük, hogy a papjuk lendületes, vidám, buzgó és egészséges maradjon. Úgy kell őt körülvenni szeretettel, buzgósággal, hívekkel megtelt templommal, örömet szerző hittanórákkal, hogy ne menjen tönkre. Egy vacogtató egyházközségben, ahol nincs semmi öröme, mindenért csak kritika éri, nagyon nehéz jó képet vágni, olyannak maradni, hogy magához vonzza az embereket.

Annak a másik, fiatal papnak pedig maguk közül kellene kikerülni. De csak akkor várhatják el, hogy a fiúk közül egynek-kettőnek kedve támadjon a papi hivatásra, ha ők azt látják, hogy papjuk boldog, és van kiknek örülnie mindennap. Nem magányos farkas, hanem a hívek családjától körülvett, igazi lelkiatya.

*

Harcolnom kell a hétfejű sárkánnyal,
sötét-magammal s a sötét világgal
sötét Sátánnal és sötét pokollal.
S néha sebezhet még a csillag-fény is,
és vért csapol egy érzelem-tövis.
Én nem vagyok hős s hőst kell végigjátsznom,
s én játszadozom. Ennyi az egész.

(A pap életéről, magáról így ír Mécs László)