Kezdőlap Hírek Ferenc pápa: Az ideológiai gyarmatosítás egyetlen ellenszere a tanúságtétel

Ferenc pápa: Az ideológiai gyarmatosítás egyetlen ellenszere a tanúságtétel

Ferenc pápa – Az ideológiai gyarmatosítás egyetlen ellenszere a tanúságtétel
„A gyarmatosító kultúra és ideológia nem tűri a különbözőséget, mindent azonossá tesz, míg végül üldözi a hívő embereket” – hangsúlyozta Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában tartott kedd reggeli szentmise homíliájában. A Szentatya a Makkabeusok könyvéből vett olvasmányhoz fűzte a gondolatait (1 Mak 6,18-31), mely az idős és hűséges Eleazár vértanúságának a történetét mondja el.
Az üldöztetések három típusa: vallási, politikai és kulturális

Ferenc pápa a történet kapcsán megállapította, hogy az üldöztetéseknek háromféle típusa létezik: az első vallási jellegű, a másik vallási-politikai, mint a harmincéves háború vagy a Szent Bertalan éjszakája. A harmadik ellenben tisztán kulturális üldöztetés és akkor tör ki, amikor új „kultúra” lép színre, mely mindent meg akar újítani, eltakarítva útjából a hagyományokat, a történelmet, még a nép vallásosságát is. Eleazár ebben az utóbbi típusú üldöztetésben élt, amikor halálra ítélték Isten iránti hűsége miatt.

Mindent újjá teremteni, modernné tenni – ez az igazi ideológiai gyarmatosítás

Tegnap kezdtük el ennek a kulturális üldöztetésnek az olvasását – emlékeztetett a pápa – és hallottuk: a népből néhányan, látva Antiokusz Epifánész uralkodó hatalmát és csodálatos szépségét, arra gondoltak, szövetséget kötnek vele, hogy modernek legyenek. Ezért elmentek a királyukhoz azzal a kéréssel, engedje meg nekik, hogy a pogány népek intézményeit bevezessék. Nem eszméket kértek, hanem intézményeket – pontosított a pápa. Így aztán az Isten törvénye körül felnőtt nép belép egy új kultúrába, új intézményekbe, melyek aztán mindent megtisztítanak: kultúrát, vallást, törvényt. Mindent újjá teremteni, modernné tenni, ez az igazi ideológiai gyarmatosítás, mely ezt az egyetlen szokást írja elő Izrael népének és ami alapján mindent így kell csinálni és nincs semmi szabadság más dolog számára. Néhányan elfogadták akkor, mert jó dolognak tűnt, hogy olyanok legyenek, mint a többiek és így megszüntették a hagyományokat, a nép pedig egészen más módon kezdett élni.

Gonosz, perverz sarjadék behatolása Isten népébe

Azonban az „igazi hagyomány” védelmében ellenállás támad, mint Eleazáré, aki méltósággal teli, tiszteletre méltó ember. A Makkabeusok könyve elbeszéli a vértanú hősök történetét. Ez az üldöztetés ebből az ideológiai gyarmatosításból ered és mindig így bontakozik ki: szétrombol, mindent egyenlővé tesz és nem képes eltűrni a különbözőségeket. A kulcsszó, amivel a pápa egyértelművé teszi mindezt – a hétfői olvasmányból kiindulva – a „gonosz, perverz sarjadék”, vagyis Antiokusz Epifánész. Ez a sarjadék vitte be Isten népe soraiba erőszakkal ezt az új, pogány és tisztátalan szokást.

A kulturális gyarmatosítás egy eszmei gyökér perverzitásából ered

Ez az útja a kulturális gyarmatosításoknak, melyek azzal végzik, hogy üldözni kezdik a hívő embereket. De nem is kell messzire menni, hogy néhány példát lássunk, gondoljunk csak a múlt század népirtásaira, genocídiumaira, ami egy új kulturális dolog volt: Mindenki egyenlő, csak aki nem tiszta vérű, azzal kifelé..! Ez a perverz gyökér! Az ilyen kulturális gyarmatosítás előtt, mely egy eszmei gyökér perverzitásából ered, Eleázár ugyanaz marad, ő maga válik gyökérré. Eleazár ugyanis meghal, mert a fiatalokra gondol és nemes példát hagy maga után: életét adja Istennek szeretetből és törvényben gyökeret ereszt a jövő számára. Ami Antiokosz uralmával elérkezett, újdonság volt, és nem minden újdonság rossz, legyen elég csak Jézus evangéliumára gondolni, tehát tudni kell megkülönböztetni – ajánlotta a pápa.

Meg kell különböztetni az újdonságokat!

Meg kell tehát különböztetni az újdonságokat! Az Úrtól jön ez az újdonság, az Isten gyökeréből, vagy pedig egy perverz gyökérből? Korábban bűn volt megölni a magzat-gyermekeket, de ma meg lehet tenni, nincs itt probléma, csak éppen egy perverz újdonság! Korábban világos volt a különbség, ahogy azt az Isten tette, tiszteletben tartották a teremtést. De ma egy kicsit modernek vagyunk, te megteszed…, nemde megérted…, a dolgok nem is különböznek annyira és végül egy zagyvalékot teremtesz, dolgok összevisszaságát.

Az ideológiai és kulturális gyarmatosítás egyetlen „ellenszere” a tanúságtétel, a vértanúság!

Isten újdonsága ellenben sohasem bocsátkozik tárgyalásokba, hanem gyarapodik és a jövőbe néz. Ezzel szemben az ideológiai és kulturális gyarmatosítás csak a jelent nézi, megtagadja a múltat és nem néz a jövőbe. Éli a pillanatot, de nem az időben és éppen ezért nem tud ígérni semmit sem. Ezzel a magatartással, mely mindent egyenlővé tesz, és eltörli a különbözőségeket, nagyon csúf bűnt követnek el: káromolják a teremtő Istent. Mindahányszor megjelenik egy új ideológiai és kulturális gyarmatosítás, a teremtő Isten ellen vétkezik, mert meg akarja változtatni a teremtés rendjét, melyet nem ő alkotott. Ez ellen pedig csak egyetlen gyógyszer van, mely a történelem során oly gyakran előfordult: a tanúságtétel, vagyis a vértanúság! – állította a pápa.

Párbeszéd a másként gondolkodókkal, de Isten törvénye szerinti tanúságtétel

Eleazár az életével tanúskodott, miközben arra az örökségre gondolt, amit példájával ad: „Én így élek. Igen, párbeszéd azokkal, akik másképpen gondolkodnak, de az én tanúságtételem ilyen, Isten törvénye szerinti tanúságtétel! Eleazár nem gondol arra, hogy pénzt vagy mást hagyjon hátra, csak a jövőre gondol, saját tanúságtétele örökségére, arra, amit a fiatalokra hagyna a termékenység ígéreteként. Igen, így lesz gyökérré mások számára.” Végül Ferenc pápa keddi homíliája végén azt kívánta, hogy Eleazár példája segítsen mindenkit a zavar nehéz pillanataiban, amikor felajánlják az ideológiai és kulturális gyarmatosítást.

Forrás: Vatikáni Rádió
Kép: Pixabay