Kezdőlap Hírek Ferenc pápa megkezdte mianmari látogatását

Ferenc pápa megkezdte mianmari látogatását

Ferenc pápa megkezdte mianmari látogatását
Magyar idő szerint hétfőn reggel 8 óra előtt 8 perccel érkezett meg Ferenc pápa repülőgépe a rangoni (yangoni) repülőtérre. Ez 21. nemzetközi apostoli útja, amelynek során november 26-a és december 2-a között Mianmart és Bangladest keresi föl.

A Szentatyát a repülőgép fedélzetén az apostoli nuncius, Paul Tschang In-Nam érsek és a protokollvezető fogadta. Hivatalos részről a Mianmari Államszövetség Köztársaságának egy minisztere, Htin Kyaw fogadta a pápát. Jelen voltak a mianmari püspökök és mintegy száz fő, köztük gyermekek és népviseletbe öltözött csoportok. A fogadó ceremónián az előzetes programnak megfelelően csak a hivatalos tiszteletadásra került sor, nem hangzottak el beszédek.
Ferenc pápa ezt követően autóval a ranguni érsekségre utazott, ahol mianmari tartózkodása idején megszáll. Itt ünneplő tömeg fogadta. A kertek övezte érseki palotában a Szentatya magánszentmisét mutat be, majd a vacsorát követően nyugovóra tér.
A Rómából Rangunba tartó repülőgép fedélzetéről Ferenc pápa a szokásnak megfelelően táviratot küldött az átrepült országok államfőinek. Sergio Mattarella olasz köztársasági elnöknek írt üzenetében imáiról biztosította az olasz népet, hogy bizalommal és reménnyel nézhessen a jövőbe, a közjó érdekében munkálkodva, minden állampolgár igényeit figyelembe véve. Üdvözletét küldi Mattarella elnöknek Mianmarba és Bangladesbe tartó útjáról, ahová mint a béke zarándoka igyekszik, hogy bátorítsa a kicsiny, de életerős katolikus közösségeket. A pápa táviratot küldött még Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Szerbia, Bulgária, Törökország, Grúzia, Azerbajdzsán, Türkmenisztán, Afganisztán, Pakisztán és India elnökeinek.
Az éjszakai repülőút során a Szentatya röviden köszöntötte a kíséretében utazó újságírókat: „Jó éjszakát, köszönöm a társaságukat! Köszönet munkájukért is, ami mindig annyi jót szül. Jó ott tartózkodást kívánok! Azt mondják, hogy túl meleg van, sajnálom, de legalább legyen gyümölcsöző. Most elköszönök.”
Szokásához híven nemzetközi utazása megkezdése előtt Ferenc pápa elzarándokolt a római Santa Maria Maggiore-bazilikába, ahol imádkozott a Mária-kegykép előtt, oltalmába bízva mianmari és bangladesi útját.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió