Hogyan imádkozott Jézus?

„Történt egyszer, hogy valahol éppen imádkozott. Mikor befejezte, egyik tanítványa kérte: »Uram, taníts minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.«” (Lk 11,1,1)

Ferenc atya gyakran hangsúlyozta, hogy a Miatyánkon kívül, Jézus egyéni imádságai során általában az Atya nevével imádkozott, ezért is kérte, hogy a liturgikus és közösségi imáink mellett, egyéni imádságaink során maradjunk hűségesek a névhez. Ez az egyetlen hely, ahol a tanítványok kifejezetten kérik, hogy tanítsa meg őket imádkozni. A Miatyánk az egyetlen klasszikus szóbeli imádság, amelyet Jézus tanított övéinek. Úgy tűnik, Jézus jobban szerette a csendes imádkozást a közösségi, liturgikus vagy szóbeli imánál; ez utóbbiakról csupán néhány helyen olvashatunk.

Ferenc atya sokra értékelte a rózsafüzér-imádságot is. Bizonyos fokig ezt is „Jézus-imának” tartotta. Az imádság centrumában folyamatosan ismétlődik: „Áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus!” Az imádság közben itt is inkább a szívünk imádkozik, semmint az értelmünk, akaratunk, emlékezésünk Jézus nevével. Ezért is szerette a szemlélődés elején a Suscipe szövegét mondani, miként Szent Ignác is: „Fogadd el, Uram, szabadságomat, fogadd egészen. Vedd értelmemet, akaratomat és emlékezésemet (…) csak a szeretet maradjon a kegyelemmel. (…) Más semmi nem kell!” A kegyelem maga Isten! Maga Jézus! A kegyelem, Jézus neve! Isten minden energiája benne van.

Nagyon szerette még a taizéi dalok szövegét imádkozni. Például a „Jézus életem erőm békém …”, akár Jézus-imaként is felfogható ez a dal.

Visszatérve Jézushoz: inkább ilyen megjegyzéseket olvashatunk az írásokban: „Hajnal tájban, amikor még sötét volt, Jézus elindult, és kiment egy elhagyatott helyre imádkozni.” (Mk 1,35)

„Miután hazaküldte őket (a népet), fölment egy hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Késő estig maradt ott egymagában.” (Mt 14,23)

„Ezután a Lélek kivitte őt a pusztába. Negyven nap (és negyven éjjel) maradt a pusztában: közben megkísértette a sátán. Vadállatok közt élt, de angyalok szolgáltak neki.” (Mk 1,12–13)

Lukács úgy írja le őt, hogy szinte minden fontosabb esemény előtt magában imádkozott. Negyvennapos lelkigyakorlata során szintén egyedül volt, nem ünnepelte meg ez idő alatt a szombatot családjával, ami pedig egy liturgikus, közösségi ünnep volt a zsidók életében. De ott van még Getszemáni-kertben mondott magányos imája is. Egyedül imádkozik, a tanítványokat csak arra kéri, hogy virrasszanak vele.

Jézus gyakran beszél a nyilvános ima veszélyeiről. Az emberek szeme láttára történő imádkozásról, a közösségi imádkozás esetleges egonövelő veszélyeiről: „Mikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szívesen imádkoznak az emberek szeme láttára a zsinagógában és az utcasarkon állva.” (Mt 6,5)

Gyakran hívja övéit egy bensőséges imára: „Te amikor imádkozol, menj be a saját szobádba, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz!” (Mt 6,6) Jézus korában nyilvánvalóan keveseknek volt saját szobájuk, talán ezért is vonul félre egy magányos helyre, mikor imádkozik.

Azt is mondja: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt hiszik, hogyha ömlik belőlük a szó, nyomban meghallgatásra találnak! Ne utánozzátok hát őket!” (Mt 6,7–8)

Ennek a hagyománynak veszélyeire hívja fel Pál apostol is a figyelmet, mikor a nyelveken való imáról beszél. Pál így fogalmaz: „Inkább öt érthető szót akarok mondani, hogy másokat is oktathassak, mintsem tízezer szót nyelveken.” (1Kor 14,1–19)

Pál megtérése után, gyanítom, hogy szintén magányban és az Isten nevével imádkozhatott: „Ám úgy tetszett annak, aki már születésemtől kiválasztott s kegyelmével meghívott, hogy kinyilatkoztassa bennem Fiát, akit hirdetnem kell a pogányoknak. Attól fogva nem hallgattam testre és vérre, Jeruzsálembe sem mentem föl apostol-elődeimhez, hanem Arábiába távoztam (sivatagba). (…) Három év múlva aztán fölmentem Jeruzsálembe.”

Ferenc atya gyakran buzdított minket, hogy otthonainkban alakítsuk ki mi is saját Arábiánkat!

Hofher József jezsuita szerzetes

A Hogyan imádkozott Jézus? című írás a Keresztény Élet hetilap szeptember 26-i lapszámában jelent meg.