Kezdőlap Hírek Interneten is meghallgatható a napi evangélium

Interneten is meghallgatható a napi evangélium

Szent II. János Pál imája
Online meghallgathatóvá tette a Magyar Katolikus Rádió a napi evangéliumot a honlapján, hogy a koronavírus-járvány idején megkönnyítsék a híveknek hitük otthoni gyakorlását – számol be a delmagyar.hu.

A gyűjtemény ide kattintva érhető el és minden internetkapcsolat létesítésére alkalmas eszközről megnyitható, illetve letölthető (…).

Az oldalon dátum szerint kereshető a meghallgatni kívánt napi evangélium, amely mellett az adott nap liturgiai besorolását és a hozzá kapcsolódó liturgikus színt is feltüntették. A felvételeken Varga László, a váci székesegyház karnagya, a rádió egyházi felelőse hallható.

A közleményben Radetzky András, a rádió vezérigazgató-helyettese úgy fogalmazott: „a kialakult vírushelyzet miatt szerettük volna a hallgatóinknak könnyebbé tenni a hitük megélését otthoni környezetben is. Úgy érezzük, hogy a felvételekkel közelebb hozhatjuk az embereket az Evangélium szavaihoz, illetve látássérült embertársaink számára is jó szolgálatot teszünk”.