Kosztolányi Dezső: Nem szabad feledni

Vigyázzunk, hogy az anyagi világ és rövidtávú céljaink ne tereljék el a figyelmünket az igazán lényeges dolgokról.

Hadd éljek még – hogy beteljék felettem,
amit számomra valahol kiróttak.
Be akarom még csukni az ajtókat.
S kinyitom az ajtót, mit elfeledtem.

Kit megbántottam, megvígasztalom majd,
ki megbántott, azon még bosszut állok.
Korán kelek, hogy lássam a világot,
s estente halljam még a régi lomb-zajt.

Egy-két szegénynek még levelet írok.
Megnézem még a szabadkai házat,
hol porba vert a gyász és a gyalázat
egy nyári éjen s sírok, újra sírok.

Elutazom oda, hol sose jártam.
Egy ismeretlen ablakon benézek.
Józan leszek, rikkantok, mint a részeg.
Sötétbe járok. Járok a sugárban.

Aztán, mikor elérkezik a vesztem
s végére hajlik már emberfeletti
nagy életem – mert nem szabad feledni –
tisztán és fényesen a sírba fekszem.

Fotó: Pixabay