Kezdőlap Hírek Megítélni, de nem elítélni – interjú egy börtönlelkésszel

Megítélni, de nem elítélni – interjú egy börtönlelkésszel

Elhagyhatta Pakisztánt az a keresztény nő, akit az iszlamisták halállal fenyegettek
A kép illusztráció.
Már ötévesen ministrált, hosszú pályafutása alatt sok helyen szolgált Butsy Lajos. Fertőrákos plébánosa, a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön katolikus lelkésze több évtizedes pályafutása alatt sem vesztette el mérhetetlen empátiáját és képességét az emberek szeretetére. Pedig a börtön falai között a türelmét és a megértését na­ponta próbára teszik. Történetét a Kisalföld című lap írta meg elsőként, a teljes cikket a borsonilne.hu-n olvashatják el.

Szeresd őket, ezt üzente nekem az elődöm és az utánam következőnek is csak ezt tudom mondani. A szeretet pedig az ismeretből fakad – nyilatkozta a Kisalföld napilapnak a lelkész.

Hét éve kerültem Sopronkőhidára. Öt évig szolgáltam Kárpát­alján, amikor hívatott a püspök úr, hogy a sopronkőhidai fegyházba, Sopronkőhidára és Fertőrákosra kéne mennem lelki szolgának, mert meghalt az elődöm – mondta a Borsnak Butsy atya.

– Van keresztelés, első áldozás, bérmálás, és há­romnapos lelki gyakorlat reggel öttől este nyolcig, ahol a cél a keresztény hit elmélyítése és megújítása. Van, aki vallási okból jön a misére, és van, aki a barátja miatt, mert ez egy találkozási hely is, ahol a mise előtt és után tudnak beszélni egymással. Ilyenkor szabadon mozoghatnak ká­polnán belül, a felügyeletet én látom el. Figyel minket két kamera is, de soha semmilyen fegyelemsértés nem volt, mert a papot segítőnek tartják az elítéltek – mondta az atya. (…)

A teljes cikk ide kattintva érhető el.