Miért csak az egészségesek lehetnek szerzetesek?

Azért lesz valaki valamelyik rendnek a tagja, hogy Istennek szentelje életét, egy életen át imádkozzék és dolgozzék, soha bele nem fáradva, meg nem unva. Az apácák közül nagyon sokan az imádság mellett betegeket ápolnak, szegényeket gondoznak, oly türelmesek és kedvesek, hogy még Fidel Castro is az után vágyódik, hogy ha lebetegszik, apácák ápolják. A legborzasztóbb helyre is elmennek, a leprások is csak rájuk számíthatnak, ha kell, AIDS-betegeket gondoznak.

Abban az esetben is, ha csak az imádságnak, elmélkedésnek élnek, ők maguk termesztik meg a szükséges élelmet, valami munkát végeznek, hogy meg tudjanak élni. Vannak koldulórendek, akik nemcsak maguknak kérnek, hanem azért, hogy a legkisebb felesleget is a szegényeik kapják meg.

Ezért csak egészséges fiatalt vesznek fel novíciusnak vagy novíciának. Ha kiderül, hogy fizikuma nem bírja ezt a kőkemény életet, eltanácsolják. Persze, ha egy nővér az intézmény hanyagságából lesz beteg, vagy az ott végzett kemény munkától, vagy megöregedett, akkor társaiknak kötelességük a beteg nővért vagy testvért ápolni, kórházba vinni. Magától értetődik, hogy róluk különösen gondoskodniuk kell az elöljáróknak, gyakorta látogatni őket. Ezek után biztosan megérti, miért kell egy szerzetesnek egészségesnek lenni.

De van itt megoldás az ön számára, ha beteges, gondok vannak az ápolásával, sokat szenved. Ez pedig felér a szerzetesi élet áldozatával: türelmesen szenvedni, lázongás, zúgolódás nélkül, az ápolóinak a lehető legkevesebb gondot okozni. Ön miatt ne legyen siralomház a környezetéből. Együtt kell szenvednie Jézussal a keresztfán. A betegágy vagy a kerekes szék a keresztje. A fájdalmakat lehetőleg szótlanul viselje! Csak akkor szóljon, kérjen, ha arra valóban szüksége van. A legfontosabb az állandó ima. Természetesen, nem kell mindig különböző, hosszú imákat mondani, elég, ha felsóhajt: Istenem, Jézus, Mária. Sőt, elég, ha csak nézi némán a keresztet vagy megcsókolja. A betegnek vagy mozgássérültnek nehéz az élete.

De talán még értékesebb, ha odaadja életét áldozatul saját bűneiért, rokonaiért, azokért, akiknek legnagyobb szükségük van a segítségre. Az is jó lenne, ha belépne azoknak a szervezetébe (Szenvedés Önkéntesei – a szerk.), akik azért egyesülnek, hogy szenvedésüket engesztelésül felajánlják. Ha így egy célért egyesítik sóhajaikat, nagy dolgot tesznek, hiszen a szenvedők kínja az Egyház aktív munkájának háttere, biztosítéka.

Az Egyházban Jézus Krisztus tanítása, példája nyomán mindig a legfontosabb szerepet töltötték be azok, akik tehetetlenek, kiszolgáltatottak. Értük vannak az apácák, akik életerejüket és minden percüket erre áldozzák fel, méghozzá teljesen ingyen, hiszen szegénységi fogadalmat tesznek, náluk tehát szó sem lehet hálapénzről. Csak imádkozni kell értük, hogy Krisztusnak, az elesett embereknek felajánlott életüket fáradhatatlanul és mosolyogva végezzék.

Ha akárhol apácát lát, érezzen nagy-nagy tiszteletet iránta, mert megtette a legnagyobbat: egész életét feláldozta, áldássá lett az Egyháznak és az emberiségnek.