Kezdőlap A lelkiatya válaszol Miért nem nősülhetnek a papok?

Miért nem nősülhetnek a papok?

Nem értem, mire jó ez az ásatag papi nőtlenség? Inkább élnének szép családi életet, nevelnének gyermekeket. Jobban is becsülnék őket, az élethez is jobban értenének, mint így. Mire való ez az egész emberkínzás?

Jól tudom, hogy valóságos darázsfészekbe nyúlok, mihelyt a papi nőtlenségről, idegen szóval a cölibátusról írok. Csak azt nem tudom, miért kavarja fel ez a kérdés az indulatokat. Minket papokat érint, akik ezt önként vállaljuk. A hitetleneket egyáltalán nem érinti, a híveknek pedig csak hasznuk származik belőle.

De előbb nézzük a legfontosabb tényeket. Fontos tudni: a papi nőtlenség nem isteni parancs, hanem csak egyházi törvény. Az Egyháznak, a pápának joga lenne megszüntetni. Tudni kell azt is, hogy sok katolikus pap nős, például a görög katolikus és az anglikánok közül áttért papok.

Nem parancs a nőtlenség, de az Úr Jézus és Szent Pál által ajánlott, tökéletesebb életállapot. Jézus mondta: „Van, aki a mennyek országáért önként mond le a házasságról”. Szent Pál írja Korintusba: „A nőtlennek arra van gondja, ami az Úré: hogyan járjon az Úr kedvében. A nős azonban világi dolgokkal törődik: hogyan keresse felesége kedvét, azért meg van osztva… Ezt javatokra mondom, nem azért, hogy tőrbe csaljalak, hanem hogy a feddhetetlen életre és az Úrhoz való osztatlan ragaszkodásra segítselek titeket”. A Bibliától indítva a papok először önként vállalták a nőtlenséget. A szokásból már 306-ban törvény lett, az elvirai zsinaton. A legújabb Egyházi Törvénykönyvben a 277. kánon ezt parancsolja: „A klerikusok kötelesek a mennyek országa kedvéért örökös és teljes önmegtartóztatásban élni, ezért meg kell tartaniuk a cölibátust, mely Isten különös ajándéka; ezáltal a szent szolgálatra rendelt szegények könnyebben kapcsolódhatnak osztatlan szívvel Krisztushoz, és szabadabban szentelhetik magukat Isten és az emberek szolgálatára”. Ez az Egyház gyakorlata. Hisszük, hogy a pápa vezetésével Egyházunkat a Szentlélek irányítja a helyes úton. Ezért nincs helye okoskodásnak.

Miért mondunk le a családi életről, és vállaljuk a magányosságot? Nem azért, mintha kiégett lelkű, mindenkiben csalódott, nőgyűlölő férfiak lennénk. Ilyet fel sem szentelnek, csak olyat, aki igazi férfi, nagy benne a szeretet, az odaadás, az alkalmazkodás, minden, ami képessé tesz valakit arra, hogy nagyon jó férj és apa legyen. Csak a papban a szeretet még nagyobb. Egy nőnél és a családi életnél százszor jobban szereti az Úr Jézust és jegyesét, az Egyházat. Neki nem egy kis szoba, hanem a Végtelen kell! Természetesen erre a vágyat, a képességet Isten adja, ez karizma, külön kegyelmi ajándék.

Az biztos, hogy kemény élet. Igazi acélos akaratú férfiaknak való, akiknek mindenük a Főpap, az imádság, aki agyondolgoztatja testét, hogy ne lázadozzon az édes iga ellen, gondosan kerüli a bűnre vezető alkalmakat. Igaz, hogy elég komoly kereszt is. Fiatalkorban biztos, hogy meggyötrik a test vágyai, egész életében pedig a magány. Ez időskorban még nehezebb, nincs aki segítene, amikor már minden oly nehéz. De tudja azt a pap, hogy a nős ember élete sem paradicsomi állapot. A férj és az apa is szenved annyit, mint ő. Nem képzeljük mi magunkat olyan nagy hősöknek. Ha arra gondolok, hogy mi, papok szeretjük, segítjük egymást, akkor a magány is nagyrészt feloldódik.

Valaki azt mondta: tőlem nősülhetnek a papok, de azért a miénk maradjon csak nőtlen. A papot magánya a hívekhez űzi, mindenki apja, anyja, testvére, gyermeke, azért, mert nincs sajátja. Az igazi hívő örül annak, hogy a tisztelendő atya egyedülvaló, megbecsüli, szereti, segíti, hiszen csak értük él.