Mit kezdjek a szorongásaimmal?

Tisztelt Lelkiatya! Húszas évei elején járó egyetemista lány vagyok. A szép korom, egészségem, szép családom és életre szóló barátságaim ellenére nem vagyok boldog. Ezzel együtt jár egy hatalmas lelkiismeret-furdalás, hiszen más ember álmodni sem mer ilyen körülményekről. Tudatosan mindig rávezetem magam a hálára, nem vesztem szem elől az élet ajándékait és Isten kegyelmét. De az nem zárja ki a tényt, hogy folyamatosan boldogtalannak érzem magam. Az élet számos területén a legapróbb dolgok is szorongást váltanak ki belőlem különböző okok/csalódások miatt, amiket nem tudok elengedni, ezért kezdtem egyre jobban kialakítani magam körül egy burkot, hogy ne bánthasson semmi. Ennek az lett az eredménye, hogy az életet szürkének, egyhangúnak látom, nem bántanak a dolgok annyira, mint rég, de nem is örülök a pozitívumoknak. Nincs konkrét kérdésem, csak ki szeretnék ebből mászni és nem tudom hogyan kell.

Kedves Levélíró! Ismernem kellene, hogy igazi segítséget tudjak adni. Azt azonban így is javaslom, hogy mindig Isten szeretetében éljen. Isten örök szeretettel teremtett minket. Szereti az embert, gyönyörködik bennünk a gyöngeségeink ellenére is.
Próbáljon minden reggel odaállni az ablakhoz, felnézni az égre, és elképzelni azt, hogy Isten látja magát, végtelen szeretettel néz magára, mosolyog, minden lehető módon azt szeretné, ha a mai napja örömmel teli nap lenne. Próbáljon rá visszamosolyogni, és így nekiindulni a napnak!

Elmélkedjen sokat pl. Izajás könyvének 62. fejezetéről! Képzelje magát Jézus keresztje elé, és próbálja azt átélni, hogy Jézus egyedül énértem is meghalt a kereszten. Az értékességét ne emberek szeretetéhez kösse, hanem mindenekelőtt a Teremtő Istenre alapozza!
A múltja sebeit fel kellene dolgozni, nem elásni. Javaslom, hogy keressen olyan lelkivezetőt, gyóntatót, akivel át tudja beszélni a szétesett kapcsolatának fájdalmait, sebeit.
Az élet nehézségekkel és sebekkel is jár. Tanulja meg hordozni ezeket erős és derűs szívvel!