Kezdőlap Hírek Veres András: „Nem mondhatunk le arról, hogy a társadalmat az evangéliumi értékrend...

Veres András: „Nem mondhatunk le arról, hogy a társadalmat az evangéliumi értékrend szerint formáljuk!”

„Nem mondhatunk le arról, hogy a társadalmat az evangéliumi értékrend szerint formáljuk!”
A kép forrása: Katolikus.hu
Az alábbiakban Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökének augusztus 20-i szentbeszédét közöljük teljes terjedelmében.

Kedves Ünneplő Testvéreim!

Nemzeti ünnepeink legszebbikén gyűltünk ma össze itt, a budapesti Szent István-bazilika előtti téren. Kívánom, hogy ez az ünnep hozza meg mindnyájunknak a hazánk és a nemzetünk iránti elköteleződés megújulását és megerősödését!

Az imént hallott evangéliumi részletben Jézus mindnyájunkat arra hív, hogy építsük egyéni, családi és nemzeti életünket Krisztusra, és az ő tanítására. Minden évben halljuk ezt a felhívást Szent István ünnepén, mert ő így tett. Csak remélni tudjuk, hogy ha visszatekintünk a mögöttünk hagyott évre, azzal a megnyugtató érzéssel tudunk visszagondolni rá, hogy az elmúlt évben nem vettük semmibe Jézus kérését. Ugyanis könnyű belátni: nem mindegy, milyen alapra építjük az életünket. Bár sokféle próbálkozást látunk, azt kell mondanunk, hogy csak az öntelt ember fordul el Istentől és törvényeitől. Hallottuk az imént rájuk utalva Pál apostol szavait az efezusiaknak: „Ne éljetek úgy, mint a pogányok, akik hiábavalóságokon jártatják az eszüket. Elméjükre sötétség borult, elidegenedtek az istenes élettől tudatlanságukban, amely szívük megátalkodottságának következménye” (Ef 4,17–18).

Jézus Krisztus evangéliuma, Isten törvénye jó alap az élethez, és minden ember javát szolgálja. A minket teremtő Isten ugyanis bele oltotta minden ember szívébe az azon értékek felé való vágyódást, amelyek széppé és boldoggá tehetik mind az egyén, mind a közösség életét. Ezeket az értékeket az ember részben értelmével is felismerheti, de esetleg csak fájdalmas és keserű csalódások árán jut el a belátásukra. Ezért a teremtményeit szerető Isten kinyilatkoztatta ezeket Jézus által, s az idők végéig felkínálja minden embernek az Egyház által. Gyakran és szívesen idézem a sokak által méltán szeretett rockopera üzenetét: „Nincs más út, csak az Isten útja, bármit hozz reánk. E földön nála nincs nagyobb erő.” …  De aki ismeri Jézus Krisztus evangéliumát, az tudja, Isten maga a szeretet, tehát Ő csak jót tud adni gyermekeinek. „Ő az Áldás, Ő a Béke / nem a harcok istensége. / Ő nem az a véres Isten: / az a véres Isten nincsen. / Kard ha csörren, vér ha csobban, / csak az ember vétkes abban” –  írja Babits saját felismerését a Zsoltár gyermekhangra című versében.

Ezért írta Pál apostol is intőleg a korintusiaknak: más alapot senki ne vessen azon kívül, amit ő vetett (vö. 1Kor 3,11). Vagyis Jézus Krisztus és az ő evangéliuma legyen egyéni és közösségi életünk alkotmánya. Ebben az összefüggésben talán még elgondolkodtatóbb Konrad Adenauer közismert profetikus mondata: Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz! E kijelentés valóságtartalma – sajnos – korábban soha nem tűnt annyira reálisnak, mint éppen napjainkban. Európa nemcsak egy csöndes aposztázia (hittagadás) idejét éli, hanem a keresztény értékrend elhagyásával egy teljes kulturális és politikai önfeladás küszöbéhez érkezett. Pedig annak idején Johann Wolfgang von Goethe még azt írhatta: „A kereszténység Európa anyanyelve.”

Óriási felelősség nehezedik most e történelmi helyzetben minden keresztény ember vállára: legyenek akár egyháziak, akár világiak. Senki sem háríthatja el magától a saját, személyes felelősségét ebben a különösen nehéz helyzetben. Mindnyájunknak őszintén szembe kell nézni személyes felelősségünkkel és cselekvési lehetőségeinkkel.

Ezért arra kérem és bátorítom minden keresztény testvéremet, hogy mi, az Egyház tagjai bátor őszinteséggel vizsgáljuk meg saját felelősségünket! Vajon mi vezetett Európa-szerte a hit és a vallásosság gyengüléséhez? Milyen felelősség terhel engem abban, hogy az evangéliumi értékrend háttérbe, vagy teljesen kiszorult a családi életünkből és a mindennapi társadalmi életből. Szent II. János Pál pápa szerint: „Egy olyan hit, amelyik nem válik kultúrává, rosszul befogadott, rosszul megélt és rosszul tovább adott hit.” A szent pápa megállapítása igaz: a keresztények múltbéli hibái és mulasztásai vezettek a hitehagyáshoz.

Viszont, immár mégse azzal foglalkozzunk, hogy mi vezetett a jelen helyzet kialakulásához, hanem tanulva a múlt hibáiból, még nagyobb elköteleződéssel feszüljünk neki az újevangelizáció hatalmas munkájának! Igaz, előbb minden kereszténynek a hitbeli megtérés és megújulás útjára kell lépni. Mert nem csak a múlt hibái vezettek a társadalom szekularizációjához, hanem az is, hogy korunk keresztényei sem teszik magukévá teljesen Isten törvényeit. Langyos keresztények pedig nem tudnak meggyőző erővel tanúságot tenni az evangéliumról, és másokat Krisztus követésére hívni. Dietrich Bonhoeffer szerint: „Ha az ember rossz vonatra ült, nincs értelme az ellenkező irányba végig futni a szerelvény folyosóján.” …  Le kell szállni! Vissza kell fordulni! Újra el kell indulni, immár jó irányba!

A kép forrása: MTI

Kedves Testvérek! Mi, keresztények nem mondhatunk le arról, hogy a társadalmat az evangéliumi értékrend szerint formáljuk. Egyrészt, mert tudjuk, ezzel minden ember javát szolgáljuk, másrészt pedig, ha lemondanánk róla, akkor nem teljesítenénk a keresztségben kapott küldetésünket, vagyis nem építenénk Isten országát. Tehát ne adjuk fel, és tegyük mindennapi kötelességünket azzal a bizonyossággal, hogy valójában a nem hívők által is elfogadott, ún. Alapvető Emberi Jogok Isten törvényeinek nem vallásos megfogalmazásai. Vagyis, akik ezek érvényesüléséért küzdenek, végső soron ugyanazért fáradoznak, mint mi keresztények. Akik pedig mégsem, azok bizony a természetes erkölcsi törvényekkel is szembe mennek…

Testvérek, még egy belső veszélyre oda kell figyelnünk! Ugyanis egy fondorlatosan megfogalmazott, a jó szándék köntösébe bújtatott törvény által, amely figyelmen kívül hagyja a krisztusi értékrendet, észrevétlenül is belopódzik a keresztény értékekre építkező társadalom önfeladásának mételye! Láthattuk ezt legutóbb például a lombikbébiprogram támogatásának növelésével kapcsolatos rendelkezésben…

Krisztusban Kedves Testvérek! Aki valamelyest tisztában van a fizika törvényeivel, az tudja, hogy egy ház építésénél az alapozási hibák járnak a legsúlyosabb következményekkel. Ha az alapozásnál hibát követnek el, az az egész ház további sorsát véglegesen és károsan befolyásolja. Ez a hiba már nem javítható ki, és a megerősítések is kevésnek, legtöbbször eredménytelennek bizonyulnak. Ezért a legfontosabb, hogy szilárd altalajra (sziklára) építsük az alapot, jól méretezve, jó anyagból, jó technológiával.

Feltételezem, senki sem gondolja közülünk, hogy az ember esetében ez másképpen lehet! Minden szülőnek be kell látnia, hogy biztos erkölcsi alapok nélkül sem a saját, sem a gyermeke élete nem válhat tartósan boldoggá. Ez a biztos alap pedig csak Jézus Krisztus evangéliuma, illetve maga Jézus személye lehet. A szülő feladata, hogy megismertesse gyermekével Isten parancsait, és segítse őt abban, hogy eljusson a Jézussal való személyes találkozásra. E személyes kapcsolat lehet csak az erős hit alapja. Ebben, mint minden más ismeret elsajátításában is, mindnyájan rászorulunk mások, de legfőképpen a szülők segítségére. De kérnünk is kell Istentől a találkozás ajándékát, amint Weöres Sándor epekedve tette ezt egyik versében: „Vonj sugaradba Istenem! / … Vonj hevesebben! önerőmből / nem jutok én soha hozzád.”

Kedves ünneplő Testvérek! Nagy felelősség egy országot, egy gyárat, egy intézményt vezetni, de sokkal nagyobb felelősség lelkeket vezetni és egy családot, gyermekeket nevelni.  A hit továbbadása és a hitre nevelés azért a legfontosabb, mert elbizonytalanodott, sok vonatkozásban értékvesztett világunkban csak a hit tud biztos alapot, erőt, bátorságot adni az embernek. Sokan csak sodródnak az árral, mert nincs erejük a hitből fakadó pisztrángélethez, vagyis, hogy szembe ússzanak az árral. Jusson gyakran eszünkbe és adjon erőt a néhány éve fiatalon meghalt költőnk, Nagy Gáspár ihletett gondolata:

Nem lehet a világot Isten nélkül fölnevelni

nem lehet a világot Isten nélkül megérteni

nem lehet a világot Isten nélkül szóra bírni

illetve lehet

csak az olyan rémült magánkaland

melyet a kétségbeesés kormányoz

s végkimenetele fölöttébb kétséges.”

Az elmúlt héten egy zarándokcsoporttal Fatimában járhattam, ahol a bazilikában nagy büszkeséggel tekintettünk fel Szent István királyunk szobrára. Ez a szobor azért áll ott, hogy emlékeztessen minden odalátogatót, hogy ő volt a világtörténelemben az első király, aki a Szűzanyának ajánlotta országát és népét. Kérjük Szent Istvánt királyt, segítsen bennünket, mai magyarokat megújulni a hitben, az Egyház- és hazaszeretetben! Imádkozzuk a költővel: „Támadj fel újra bennünk, Krisztusunk, / Kinek országát százszor megtagadták. / És lesz még ünnep, százezer szebb ünnep, / És boldog nép, mely ünnepelni tud, / Ha veled küzdünk és veled maradunk” (Csanád Béla: Hol vagy István király?).

Ámen!