Kezdőlap Hírek Katolikus pap lehet a következő American Ninja Warrior

Katolikus pap lehet a következő American Ninja Warrior

Az American Ninja Warrior című műsor egy, az Egyesült Államokban készülő, nagy népszerűségnek örvendő sorozat, melyben a versenyzők különböző ügyességi és erőnléti feladatokban bizonyíthatják rátermettségüket. A győztes az „American Ninja Warrior” cím mellett 1 millió dolláros díjban is részesül. Az amerikai Crux portál beszámolója szerint idén induló 10. évadban egy különleges résztvevőért is izgulhat a közönség.

Stephen Gadberry papi hivatása mellett edzőként is tevékenykedik. Reményei szerint az American Ninja Warrior-ben való szereplése emberibbnek, elérhetőbbnek mutatja be hivatását, mint ahogy az emberek vélekednek róla.

(Az atya a fenti videón 205 font – nagyjából száz kiló – súllyal végez gyakorlatot.)

Elmondása szerint „a fizikai tevékenység egy egyszerű módszer lehet arra, hogy beszélgetést kezdeményezz egy lelki vezetővel, ahol az emberek túl idegesek vagy határozatlanok ahhoz, hogy egyből mélyebb beszélgetésbe kezdjenek”.

Az arkansas-i pap decemberben jelentkezett a műsorba, és két hónappal később meghívást kapott, hogy részt vegyen a dallas-i selejtezőkörben. Gadberry atya azt mondta, rosszul tenné, ha nem élne az Istentől kapott lehetőséggel, hogy hirdethesse az Evangéliumot.

Főként az evangelizáció céljából teszem ezt. Az Úr azt mondja, lépjünk ki, és hirdessük az Örömhírt a világ minden táján. Ennek a műsornak a segítségével távolabbra is el tudom juttatni az Evangélium üzenetét, ami papként a kötelességem.”

Az atya egyszerre két plébánián szolgál. Napi egy-két órát edz, de azt mondja ez nem megy szolgálatának rovására, mert tv-t nézni nem szokott és edzéstervét papi teendőihez igazítja. Tudja, hogy paptársai gyakran tv-nézéssel pihennek, de számára az edzés a kikapcsolódás egy formájává vált, mely lehetőséget nyújt a közösséggel való lelki beszélgetésre.

Ez lehetőséget ad az embereknek, hogy hitbéli beszélgetéseket kezdeményezzenek, amikor nem merik felkeresni a papjukat, vagy elmenni templomba.”

Az emberek rendszeresen kérik tanácsát a súlyemelési technikákról, és amikor megkezdődött a társalgás, gyakran elkezdenek személyes, lelki dolgokról beszélgetni.

Hozzátette, így eljut oda, amit Ferenc pápa „perifériáknak” nevez. Azon kívül, hogy betegeket lát el és kórházakban lévőket látogat, börtönlelkészként is tevékenykedik. A börtönben közösen edz a rabokkal, akikkel bizalmas dolgokról is beszélget.

Egész végig az életről és a küzdelmekről beszélgetünk. Az őröknek is tetszik ez, mivel látják, hogy azok a srácok, akikkel közösen edzek, megváltoznak.”

Az emberek gyakran beskatulyázzák a papokat és a mélyen vallásos embereket, úgy gondolják, hogy csak a lelkükkel törődnek, testüket elhanyagolják.” Ennek kapcsán figyelmeztetett, hogy nem ez a keresztény tanítás.

Hozzátette, hogy az étrenddel és edzéssel kapcsolatos fegyelem kapcsolatban áll a lelki élettel, „mivel az erkölcs fejlődik a testi fegyelemtől”.

Amikor lelki vagy testi akadályokkal nézel szembe, Gadberry azt tanácsolja, hogy lépésről lépésre győzd le a kihívásokat, ahelyett hogy túl sokat stresszelnél a végcélon.

Az egész Ninja Warriornak a hangulata arról szól, hogy le kell győzni az akadályokat. Nem fogod legyőzni az utolsó akadályt, ha nem jutsz túl azon, amelyik éppen előtted van.”

Így is elég dolog miatt aggódhatsz, szóval annak nincs értelme, hogy olyan akadály miatt idegeskedj, ami a távoli jövőben vár rád. Csak azzal törődj, amelyik éppen előtted van.”

Az American Ninja Varrior 10. évadja május 30-án indul az NBC tévécsatornán.