Kezdőlap Karácsonyi időszak A plébános és az olajkályha

A plébános és az olajkályha

A plébános és az olajkályha
Erdődy Imre plébános atya példaértékű története arról, hogyan segített azoknak az embereknek átvészelni a telet, akiket Isten rábízott.

Annak idején a faluban szinte mindenki olajjal fűtött, hiszen egy litert 1,50 forintért lehetett kapni. Csak ez a csodálatos masina könnyen elromlott, s akkor meg lehetett fagyni a lakásban.
Bükkábrányi plébánosként – 1967 és 1975 között – én javítottam a falu majdnem összes olajkályháját. Milyen nagy dolog volt, amikor egy ember füttyszóra érkezett az ócska aktatáskájával, amit ő szerszámos ládának léptetett elő. Jött éjjel-nappal, ingyen, és a szobahőmérő percek alatt ment felfelé. Csak három feltétele volt a „szerelőnek”:

1. Nem volt szabad kiejteni azt a mondatot: „Hogyan háláljuk meg!?”
2. Nem volt szabad mást hívni. Illetéktelen személy nehogy elállítsa a csavarokat.
3. Női nylonharisnyát kellett tenni a tölcsérbe, hogy csak teljesen tiszta olaj kerüljön a tartályba.

Úgy cseppentem bele ebbe a szerepbe, hogy elromlott olajkályhámat a hivatásos szerelő nem tudta megjavítani. Kegyetlenül fáztam. Gondoltam, hogy ezt a masinát ember találta ki, tehát van benne valami logika. Hol folyik az olaj? Mi zárja, mi nyitja?
Miután az egészet szétszedtem, a rejtély megoldódott. Élvezet volt hallgatni, nézni, tapogatni a barna, mindig melegebb csodakályhát.
A szegény kályhaszerelő máshol is olyan „eredménnyel” dolgozott, mint nálam. Hallottam a panaszt, hogy az orvosi rendelőben, a tanácsházán és sok családnál majd megfagynak. Sajnáltam őket, így elhatároztam, hogy segíteni próbálok.
Az orvosi rendelőben kezdtem el a pályafutásomat. Sajnáltam a betegeket. Amikor megérkeztem, a drága doktornő hitetlenkedve, kicsit gúnyosan nézett rám.
Kijelentettem:
Ha nincs bizalma bennem, megyek is haza.
Erre kifejezte belém vetett hitét.
Használt szappant kértem, mint amikor az orvos bemosakszik. Körmöm alját teletömködtem vele, hogy az operáció végén ne gyászoljon a kezem. Kis idő múlva átadtam a kályhát, mely csodásan működött.
Hálapénz nincs! – mondtam.
De tisztelendő úrnak hogy van gusztusa fújkálni ezeket az olajos, büdös csöveket? – kérdezte a doktornő.

Az orvos szereti a betegét. Nem? – volt a válaszom. Idővel akkora tapasztalatra tettem szert, hogy volt, ahol nem is vették észre, amikor meggyógyítottam a „beteget”.

Az igazi sztori az volt, amikor a tanácselnök „minikalorját” hoztam rendbe. A munka végeztével mindketten körültérdeltük a kályhát. Kérésére elmagyaráztam, hogy mi is volt a hiba, miközben vendég érkezett hozzá Mezőkövesdről, a pártbizottságról. Bemutatkoztam, hogy Bükkábrány római katolikus plébánosa vagyok. Kezet nem foghattam velük, mert az piszkos, olajos volt. Később tudtam meg, leszidták szegény tanácselnökünket. Ő azzal védekezett, hogy nincs más, aki megjavítsa a kályhát. Erre azt felelték, hogy máskor a templomban imádkozzon velem, ne az irodában.
Csak egyetlen elszánt párttag volt, aki nem hívott magához, inkább egész télen át fagyoskodott. De egy év múlva ő is beadta a derekát. Elmentem hát hozzá, s ragyogott az arca az örömtől, amikor melegített a masina. De én még boldogabb voltam, mint ő. 

Igaz, hogy sokat dolgoztam a kályhákkal, olaj ízű volt a szám, egy kicsit piszkos a kezem, de állandóan éreztem, hogy jót tenni, segíteni milyen csodálatos dolog.

Ezenfelül minden egyes kályha sikerélményt nyújtott. Ráadásul nemcsak a kályha melegített, hanem a lakókkal is összemelegedtem, sőt még a reformátusokkal is. Mert hát kik képesek haragudni arra a papra, aki önzetlenül, ingyen és boldogan segít rajtuk a legfontosabb ügyben, hogy meleg legyen a szoba?
De az sem volt utolsó szempont, hogy nyolc éven át akadály nélkül paposkodhattam kedvem szerint. Senki sem akadékoskodott, senki sem jelentett fel, s így a falu hitélete is jól alakult.
Most majd’ megszakad a szívem, amikor mindenütt látom a kidobott, rozsdásodó olajkályhákat. Egy-egy adagoló alkatrész, műanyag, illetve alumínium alátét mit jelentett nekem abban az időben! Budapesten egy gyárba kellett elmennem, hogy szerelni tudjak! Az akkori nagy értékből ma már szemét lett.

(A rajzot Hegedűs János készítette.)

Ha a pap…