Tisztelt Lelkiatya! A kérdésem az lenne: protestáns emberek is imádkozhatják a rózsafüzért?
Kedves Levélíró! Természetesen igen. Egyébként az Üdvözlégy Mária imádság szövegének jó része a Bibliából való (Lk 1,28.42), és a Rózsafüzér titkai is mind a nagy bibliai eseményeket veszik sorra. A Szűzanya a Biblia tanítása szerint a menny királynője (Jel 12,1-2.5), akit „boldognak hirdet minden nemzedék” (Lk 1,48), aki telve van kegyelemmel (Lk 1,28), és akit Krisztus a kereszten a szeretett tanítvány, s ezáltal a többi tanítvány édesanyjának is rendelt (Jn 19,27). Így a Rózsafüzér ima nem mond ellent egy református ember bibliás hitének, sőt azzal teljesen egybecseng, azt kiteljesíti. A Szűzanyát nem imádjuk, nem őhozzá imádkozunk, hanem Istenhez, csakis Istent imádjuk. A Szűzanya közbenjár értünk a maga imájával, úgy, ahogyan ezt tette a kánai menyegzőn (Jn 2,3-5) vagy Pünkösdkor, a Szentlelket hívva az apostolokkal együtt (ApCsel 1,14).
a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene élet életbölcsességek életút