Szabolcska Mihály: Télben

Az időjárás betege vagyok.
Nehéz betegség, – majd belehalok!
Bánt ez örökös zimankó felettünk…
Pocsék időknek martaléka lettünk.

Lent a köpönyeg-forgató szelek
Alig-alig hagynak lélegzened;
Kipirítják az orcád, s szégyenedre
Könnyűt facsarnak sokszor a szemedbe!

Odafent meg a gőgös fellegek
Nekivadultan úgy terjengenek:
Mintha örökös lenne a hatalmuk,
Mintha tavasz több sohse győzne rajtuk!

– De én hiszek és várok egy napot,
Melynek melegén meggyógyulhatok.
Mely szelet, felhőt elűz sugarával,
S beszórja a mindenséget virággal!