Mintha fával vernék a hegedű húrját,
Minden szilajabb dalt úgy érez a lelkem,
Nem az én világom a harcok világa,
Fáj azt énekelnem.
Csendes merengéssel álmot szövögetni
Az örök, az édes testvér-szeretetről,
Dalt betüzni ki a hervadó virágról,
Hulló levelekről.
Eldalolni tiszta, igaz érzelemmel,
Örömöd’, bánatod’ lelkem kis családom,
S eláldani, aki veletek megáldott:
Ez az én világom!
És ha néha mégis túlajzik a lelkem,
Hazám, meglelem-é szívedhez a hangot?…
– A vihar is néha sirálylyá sodorja
A szegény galambot.
S tollúja becsapzik, sorsa fonákságán,
Mint vihar postája, maga is elrémül…
Mindegy! csak megértse a nyugovó tenger,
Hogy zivatar készül!
Fotó: Pixabay