„Szeretném, ha szeretnének”

Dehogy született utálatosnak! Ilyen nincs! Akármilyen is a természete, lehet azon változtatni. Ha azt akarja, hogy kedvesek legyenek önhöz, akkor ne csak várja, hogy szeressék, hanem meg kell szerettetnie magát a környezetével. Még a mennyei Atya is ezt tette. Előbb szeretett minket, amikor még bűnösök voltunk. Elküldte egyszülött Fiát, hogy a legjobbat tegye velünk: a megváltást.

Most bizonyosan azt kérdezi: mit tegyek? Ennek ezerféle módja van. Az egyéniség és az élethelyzet hozza magával, nem lehet pontos tanácsot adni, de ami eszembe jut, leírom.

Lehet, hogy visszatetsző, de mégis ezzel kezdem: az Úr Jézus azt mondja, hogy „Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonnal” (Lk 16,9). Igaz, hogy ennek elsődleges értelme: jól kell felhasználni a pénzt, a vagyont földi életünkben, hogy érdemeket szerezzünk vele az Isten előtt. De az emberek felé, földi értelemben is igaz. Azzal senki nem megy semmire, ha uzsorás módjára gyűjtögeti, amije van. Ha viszont minden fölösleget, sőt, talán még ezen túl is, mindent, amit csak nélkülözni tud, szétosztogat, akkor bőségesen lesznek barátai. Pénzzel, különféle kicsi vagy nagy ajándékkal, kedves apróságokkal megajándékozni mindenkit. Nem létezik, hogy akinek adok valamit, persze kedvesen és finoman, ne mosolyogjon ránk, kezet ne rázzon, meg ne csókoljon.

A másik módszert legjobban egy állatokról szóló filmmel tudom érzékeltetni. Egy aranyos kiscicáról szólt. Szegénykém belemászott egy patakban libegő faládába, amit később elsodort az ár. Nagyon megijedt, de végül fennakadt a láda egy zsombékban. A cica kimászott belőle, kezdődött a vándorlása. Különböző vadállatokkal találkozott össze, de nem ijedt meg tőlük, hanem hozzájuk simult és aranyosan nyalogatta őket. Az volt az eredmény, hogy a vadállatok nem bántották, sőt megengedték, hogy éjszaka velük aludjon. Nos, egy kicsit – vagy nagyon? – ilyen kiscicának kell lenni. Meg kell tanulni bátran, kedvesen közeledni a legvadabb emberhez is. Azt kell feltételezni, hogy mindenkit meg lehet szelídíteni. Ha kicsit hízeleg az ember, szépeket mond, kedveskedik, nincs olyan kemény szív, amelyik meg ne lágyulna. Csak arra kell magunkat ránevelni, hogy ezt ne képmutatásból tegyük, hanem egészen őszintén. Ha megjátsszuk magunkat, azt azonnal észreveszi a másik. Különben sem való a színészkedés, a képmutatás egy keresztény emberhez.

Végül meg kell tanulni magunkról teljesen elfeledkezni. A másik az egyedül fontos, nem én. Vele kell örülni, vele sírni. Aggódni érte, törődni vele. Mindenki azért a leghálásabb, ha kibeszélheti magát és a másik figyelmesen hallgatja. Van időm számára, ha beszél, csak ő fontos nekem, semmi más. Ha azt akarom, hogy megnyerjem a másik tetszését, szeretetét, akkor saját magamról egy szót sem szólok, csak hallgatok. Legyünk arról meggyőződve, hogy a legtöbb embert egyáltalán nem érdekli a másik dolga, akkor boldog, ha talál valakit, aki végtelen türelemmel hallgatja.

Természetesen van olyan barát, akit érdekel a sorsom. Annak én is kibeszélhetem magam, de itt arról van szó, hogyan lehet megnyerni a másik jóakaratát, szeretetét.

*

Sem utódja, sem boldog őse, sem rokona, sem ismerőse
nem vagyok senkinek, nem vagyok senkinek.
Ezért minden: önkínzás, ének: szeretném, hogyha
szeretnének, s lennék valakié, lennék valakié.

(Ady Endre)