Kezdőlap Hírek Több vagy, ha adsz!

Több vagy, ha adsz!

Több vagy, ha adsz!
Több vagy, ha adsz! – így hangzik a 72 óra kompromisszum nélkül idei mottója. Ezt a szociális önkéntes akciót a három történelmi keresztény egyház szervezi immár tizedik éve.

Az idén jubiláló akció az olyan fiatalokat hívja közös összefogásra, mint amilyen Te is vagy! Több vagy, ha adsz! A 72 óra célja, hogy együtt tegyünk másokért, közvetlen vagy távolabbi környezetünkért.

Az önkéntesség megélése mindennapjaink része, és néha észre sem vesszük, amikor önzetlenül adunk. Ennek tudatosítása fontos, hiszen ha valamire odafigyelünk és szívesen tesszük, akkor jó szokásunkká is válhat.

Idén rövidfilm pályázatot is hirdet a 72 óra kompromisszumok nélkül! Ennek részleteiről itt tájékozódhatsz.

Az akció során – ami minden év október második hétvégéjén három napon át, országszerte zajlik – kisebb-nagyobb csoportokban vállalkozunk közhasznú feladatokra: gondolj itt például intézmények, játszóterek felújítására, erdőtakarításra, szociális segítségnyújtásra vagy kulturális műsorok szervezésére különböző választott közösségeknek. Fiatalok csoportjai országszerte arra szánják három napjukat, hogy másoknak segítsenek.

Több vagy, ha adsz!

A 72 óra kompromisszum nélkül jubileumi mottója a „Több vagy, ha adsz!” lett, mert az utóbbi kilenc évben az akció szervezői és résztvevői számtalanszor tapasztalták, hogy mikor önzetlen segítségnyújtásra vállalkozunk, mindig képesek vagyunk többet adni, mint gondoltuk volna. Ezt a Margaret Island és Horváth Boldi is vallja, akik idén a 72 óra fővédnökei. Mindketten fontosnak tartják az önkéntes munkát. Lábas Viki, a Margaret Island nevében elmondta, hogy azért tartja fontosnak az önkéntességet, mert a jövő, a fenntartható világ az emberek felfogásán múlik: ha megtanulunk anyagi ellenszolgáltatás nélkül is, önzetlenül adni, és ezt igyekszünk minél többször a mindennapokban is gyakorolni, akkor sikerülhet egy szebb világot építeni.

A másoknak segítő, jövőtudatos társadalmi tevékenységről tekintsék meg vonatkozó Nem Véletlen epizódunkat!