Új év, tiszta lapokkal

2025. Új év, új naptárt kezdtünk, tiszta lapokkal. Amennyire rajtunk múlik, jó előjegyzések kerülnek a ma még üres rovátkákba. Ilyentájt Sík Sándor Újévi reménykedésének befejező szakasza sejlik fel bennem: „Fekete földön újévi fehérség: / Zsibbadt szívünkben csecsemő reménység. / Isten, éveket, szíveket teremtő, / Teremtsen újjá ez az újesztendő!” Idővel fogadalommá válhatnak a kívánságok.

_*

A zsúfolt autóbusz tempósan halad végcélja felé a külvárosi utcákon. A sofőr igyekszik tartani a menetidőt. Hol többen, hol kevesebben szállnak fel, illetve le a járműről. A bevásárlásból hazafelé tartó asszonyokat, a tanítás után az iskolából szintén hazaúton levő diákokat szállító jármű ülések közötti folyosóját eltorlaszolják az utasok.

Szálfaegyenes testtartású, bottal járó, idősebb férfi törekszik elérni az egyetlen szabad ülést, miközben hangos szóval kér utat magának:

− Szabad kérnem, menjen beljebb!

Amint leül, elnézést kérően szól az egyik hölgynek:

− Ne haragudjon! Nem magának mondtam, hanem a fiatalembernek.

Majd mosolyogva körültekint. Láthatólag megértő hallgatóságot keres.

− Manapság tömött hátizsákkal járnak a tanulók. Nekünk csak két füzetünk volt. Egy kockás, meg egy vonalas − jegyzi meg.

− Mégis tanult emberek lettek – elegyedik beszélgetésbe az egyik utastárs.

− Szüleim helyeselték, hogy sokat olvasok otthon, amíg az utcabéli gyerekek hiábavalóságokkal töltötték az idejüket. Könyves Tóthnak becéztek a környéken. Persze, csak akkor olvashattam este, ha adott a boltos petróleumot. Nagy eseménynek számított akkoriban, ha egy liter petróleumot sikerült venni. A villany még nem volt bevezetve a házakba.

Újabb megállóhoz érkezett az autóbusz. A gyerekkorában Könyves Tóthnak becézett ember keresztet vet a nyitott ajtón át jól látszódó templom előtt. Aztán folytatja visszarévedezését:

− Húst csak szűken mérhetett a hentes, amikor vagy százan álltak sorba érte a bolt előtt. Egy nagymama két kiló sertéscombot kért, de a hentes nem adhatott annyit. Mondta neki: „Záráskor jöjjön vissza, mamikám! Hátha marad valamennyi.” Persze, hogy maradt, mert félretette számára a hentes. Szíve diktátuma kijátszotta az ’50-es évek szigorúságát.

Botjához kapva hirtelen felkel az ülésből, viszontlátást bólintva leszáll a következő megállónál. Manapság a tömegközlekedési járműveken mobiltelefonok képernyőibe feledkezők, ablakon kitekintők vagy egyszerűen csak gondolataik börtönébe zártan maguk elé bámulók utaznak. Ritka, hogy idegenek szóba elegyedjenek egymással az utazás során. Kortünet.

_*

Általános iskolás leánykák dalolva mennek szüleikkel a bevásárlóközpont irányába. Tisztán, szépen száll ajkukról az ének, amit az épületbe érve is folytatnak, amíg felmenőik a gyógyszertárban vásárolnak. A trió dalolására mosoly költözik a tekintetekbe, amint a járókelők meghallják a lányok jókedvre hangoló dallamait.

A muzsika a boldogság titkainak letéteményese, amint a zenetudós Kodály Zoltán meghatározta: „Nem lehet egészen boldog ember, akinek nem öröm a zene. Erre az örömre azonban tanítani kell az emberiséget, mert magától nem jut el odáig.” Az említett három kislány az éneklés nyelvén tanulja, hogy egészen boldog legyen.

Zsirai László

(A cikk megjelenik a Keresztény Élet hetilap 2025. január 5-i számában)