A hőség zavara

Hetek óta támolygunk ebben a hőségben – nem embernek való állapot ez. Volt persze meleg máskor is, például gyerekkoromban. Hatvan-egynéhány évvel ezelőtt, apám, szegény, valami erős, sárgásszürke papírból rolót eszkábált az ablakokra, így sötétítette be valamelyest a nyugati fekvésű esztergomi lakást. Ő is nehezen bírta a kánikulát, ezért próbált tenni ellene valamit, de a nyavalygást nem szenvedhette, „nyáron meleg van”, mondta, és ezzel elébe vágott mindenféle nyűglődésnek. Igaza volt: megtette, amit tehetett, aztán meg igyekezett méltósággal tűrni, amit tűrni kellett – és erre nevelgette a fiait is.

De néha megkísért a gondolat, hogy ez a nyár már nem az a nyár. Néha az jut eszembe: ez már purgatóriumi hőség, már nem melegünk van, hanem égünk. Gondolhatnék persze a pokolra is, csak azért nem teszem, mert minden látszat ellenére optimista vagyok. Ennyire…

Ennek az egyre szélsőségesebb időjárásnak nem kis részben mi lehetünk az okai. Az ózonpajzs elvékonyodása és kilyukadása nem utolsósorban annak a fékevesztett habzsolásnak a következménye, amellyel a globalizáció – ez az    ember alkotta szörnyeteg – igyekszik kizsákmányolni a természetet és az embert egyaránt. A mind nagyobb profit érdekében – amelyből egyre kevesebbeknek jut – egyre több energiát fogyaszt ez a globalizáció, egyre több káros anyagot termel, ami növeli a felmelegedést. És ez ellen, aki (és amíg!) teheti, úgy védekezik, hogy légkondicionálóval szereli fel a lakását és azokat a helyeket, ahol menedéket és kellemes életérzést kíván adni az embereknek: gondoljunk korunk szentélyeire: a hatalmas bevásárlóközpontokra – ahol eladják a viszonylag kevés szükséges mellett az egyre harsányabban kínálgatott sok-sok fölöslegeset, aminek a megtermeléséhez azt a sok energiát fel kell használni, aminek következtében az a sok kártékony anyag… És ne feledjük: a légkondicionáló odabent kellemes hűvöset csinál, de közben mennyi energiát használ! És növeli azt a fölmelegedést, amely ellen küzdeni próbál.

Lehet, hogy itt zárul a csapda. Az ellen küzdünk, amit magunk idéztünk a fejünkre, és úgy küzdünk, hogy azzal csak erősítjük, azt, ami ellen küzdünk. (Lásd legújabban azokat a gazdasági szankciókat, amelyek révén nem kevesebb, sőt lehet, hogy még több bevételhez jut a megrendszabályozni óhajtott Oroszország…) De vissza a nyárhoz: apa gyakran emlegette a korabeli szarkasztikus megállapítást, hogy a szocializmusban ádáz küzdelem folyik olyan jelenségek ellen, amelyek egyébként nem volnának. Arról a gutaütött világról, amelyben ma élünk, ugyanez elmondható: fokozott mértékben. És a hőség zavara további zavarokat okoz. Az a globalizációnak nevezett szörnyeteg már nem az ablakokat, hanem a fejeket sötétíti el újságpapírral és annak modern megfelelőivel. Hogy minél kevésbé lássuk: éppen abba készülünk belepusztulni, hogy olyan fékevesztetten – és bármi áron – élni akarunk.

Hogy ez az iszonyú hőség valóban purgatóriumként, tisztító tűzként hat-e ránk, hogy meglátjuk-e végre, amit kellene, vagy csak tovább növeli a káoszt, nem tudom. Ahogy azt sem, hogy ez a gondolatmenet a tisztázáshoz vagy éppen a zavar fokozásához járul-e hozzá. Ha netán az utóbbit eredményezte, arra magyarázat lehet csupán, de semmiképp se mentség, hogy – nagyon meleg van.

Kipke Tamás