A szőlővesszők hivatása

Húsvét 5. vasárnap.
Jn 15, 1–8.

„Én vagyok a szőlőtő, s Atyám a
szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely
nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam.”

Urunk Jézus sokszor és sokféleképpen igyekezett szemléltetni azt a különleges kapcsolatot, amelyet az emberiséggel akart és ma is akar megvalósítani. Megtestesülése, tanító tevékenysége, szeretetét megláttató keresztáldozata, hatalmát kinyilvánító föltámadása mind-mind ezt a nemes célt szolgálta. Egész életében azon fáradozott, hogy egészen újszerű, kegyelmi kapcsolatot létesítsen az egyes emberrel és az egész emberiséggel. Ezt szemlélteti a szőlőtőkéről szóló hasonlata.

Üdvözítőnk jól ismerte sérült természetünket, a belső és külső kísértéseket, amelyek logikus következménye, hogy jónak lenni oly nehéz. A jó felismerése nem vonja maga után a jó megtevését is. Fogadkozásaink, jó elhatározásaink útján gyakran visszahullunk gyarlóságunk, bűnös szokásaink sáros árkaiba. Ennek tudatában figyelmeztet Jézus: „Nélkülem semmit sem tehettek.” Ez a gyengeségünk elsősorban a keresztény élet megvalósításában jelentkezik. Isten kegyelmi segítsége nélkül nem élhetünk istengyermeki életet. Jézus éppen azért jött közénk, hogy testvéri, baráti szeretetébe fogadjon, és ezáltal új erőkkel gazdagítson.

Vajon ki kételkedhet abban, hogy már a nemes, emberi kapcsolatok is jelentős gazdagodást jelentenek életünkben. Egy fiatalember vallotta, hogy visszahúzódó, gátlásos természete következtében nem tudott házasságot kötni. Szerencséjére találkozott egy kedves és okos leánnyal, aki szinte kiszabadította zárkózottságának bilincséből. Többek között ezeket írja: „Mielőtt megismertem feleségemet, nagyon elégedetlen voltam az élettel. Azt tudtam, hogy ki vagyok, de azt nem, hogy kivé változhatok. Ekkor lépett be feleségem az életembe, aki szinte egy új világot nyitott meg előttem. Tőle tanultam meg, milyen szép lehet az élet. Ma már nem tudnám nélküle elképzelni önmagamat.” Szép és igaz vallomás, amit sokan elmondhatnának közületek is.

Valami ehhez hasonló, bár egészen lelki természetű az a kapcsolat, amit Jézus akar megvalósítani. Életünk legnagyobb pillanata kereszténységünk volt, amikor zsenge életünket Isten beleoltotta Krisztus életébe. Ekkor valósult meg egy olyan természetfölötti, kegyelmi életközösség, amelynek nyomán mi is elmondhattuk Pál apostollal: Számomra az élet: Krisztus. Akit csecsemő korában keresztelnek meg, azok még öntudatlan állapotban részesülnek ebben a létrendi kapcsolatban. Nyilvánvaló azonban, hogy ez az életközösség csak akkor bontakozik ki, ha tudatunk és akaratunk működése nyomán magunk is közreműködünk a krisztusi élet kialakulásában. A szőlőtőkével csak így nőhetünk egybe, így biztosíthatjuk magunk számára a belőle áradó energiát.

Az emberek egymás közötti kapcsolatának lényeges feltétele a kölcsönös megismerkedés, egymás értékeinek megbecsülése. Ha azt akarjuk, hogy egyre mélyüljön a Jézussal kialakult életközösségünk, okvetlen meg kell ismernünk gondolatainak és szeretetének kimeríthetetlen gazdagságát. A tanítás és a tanulás ilyen vonatkozásban fontos feltétele keresztény életünk kibontakozásának. Ezért hangsúlyozta Jézus tanítványainak: „Ti már tiszták vagytok a tanítás által.” Sajnos ezt a tisztító hatást nem állíthatjuk minden emberi tanításról. Gondoljunk csak arra, hogy századunkban milyen súlyos tragédiákhoz vezettek a hamis eszmék, tévtanítások életünk minden területén. Sokszor a tanítás a népbutítással egyenlő. Eszembe jut hadifogságom egyik epizódja, amikor egyik munkatársamat meghívtam Magyarországra. Vajon az illető mit válaszolt? Csak ennyit: nem mennék oda, mert nálunk van villany és mozi. S mondotta mindezt azért, mert az iskolában ilyen hamis tanokkal tömték meg a fejüket. Ezzel szemben Jézus tanítását az igazság fénykoszorúja övezi. Senki sem cáfolhatja meg gondolatainak tisztaságát, az Evangéliumnak tisztító, megszentelő erejét. Ezért az Egyháznak kötelessége, és minden társadalomnak alapvető érdeke a keresztény hit, a keresztény tanítás, a keresztény erkölcs hirdetése. Minden társadalom felemelkedésének előfeltétele az általános tankötelezettség és az úgy nevezett szürkeállomány megbecsülése. Enélkül nem élhetünk emberhez méltó életet. Ha ennél többre vágyunk, márpedig ez az Isten akarata; ha istengyermeki életet akarunk élni, akkor töltekeznünk kell azzal a tudással és szeretettel, amely a krisztusi szőlőtőkéből árad életünkbe.

A jézusi példabeszédnek van egy megdöbbentő mondata: „Minden szőlővesszőt amely nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam az Atya.” nem fenyegetés ez, csak egyszerű ténymegállapítás. Arra akar figyelmeztetni, hogy alapvető keresztény kötelességünk a gyümölcstermés, mások életének szeretetből fakadó gazdagítása. Egyetlen szőlőtőke sem magának termi gyümölcsét. Jézus is értünk, a mi üdvösségünkért jött a földre. Példája nyomán fel kell ismernünk, hogy a Krisztussal kialakított kapcsolatunkat mások számára is kamatoztatnunk kell. Mindenkori keresztény feladatunk, hogy az emberi élet asztalára tegyük jótetteink gyümölcsét, és ezzel bizonyítsuk annak a bőségesebb életnek valóságát, amelyet Isten szőlőskertjében teremhetünk.

Részlet „György Attila: Vasárnapi örömhír – B év” című könyvéből (1993-as kiadás).

Kép: Pixabay