Kezdőlap Kiemelt Az egység titka Jézus Krisztusban

Az egység titka Jézus Krisztusban

„Én befogadom Őt, Ő befogad engem”

Varga László kaposvári megyéspüspök – Az egység titka Jézus Krisztusban című – teljes előadása a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás XXVII. Országos Találkozóján (Miskolc, 2018. október 27.)

– Hivatásunk és küldetésünk is, hogy építsük az egységet. Először a legmélyebb egységet, a Krisztussal, a Mennyei Atyával és a Szentlélekkel való mély egységet kell építeni – mondta a püspök, s kiemelte a szentségimádást és a szemlélődést, mint az egység építésének két fontos mozzanatát. „Én befogadom Őt, Ő befogad engem” – szólt a magyarázat. Valójában nem én hozom létre ezt az egységet, mert ez már létezik, ajándékba kaptuk. Hiszen a létem forrásvidéke a Szentháromság szeretetközössége. Engedjétek át magatokat ennek az egységnek – kérte a főpásztor.

Forrás: Új Misszió