Az emberiség történetében, a hívő népek és nemzetek jeles napjai között húsvét az Ünnepek Ünnepe. A lélek örömével valljuk: „Ezt a napot az Úristen adta, örüljünk és vigadjunk rajta!” Ezen az áldott ünnepen Jézus Krisztus, az értünk keresztre feszített Üdvözítő dicsőségesen feltámadt, legyőzte a halált, megváltotta a világot, az örök élet várományosai lettünk. A Mennyei Atya iránti engedelmességével és végtelen szeretetével kimentett minket a gonosz lélek hatalmából, a természetfölötti világba emelt bennünket.
A kínai katolikusok körében ismert egy szép monda, vallásos történet, mely lélekben felkészít bennünket, hogy a húsvéti szent időben erős hittel kell kérnünk Jézus Krisztust, hogy védelmezze az üldözött, az elnyomás alatt élő testvéreinket. A történet szerint egy vándor az útja során mély szakadékba zuhant. Mindent megtett a szabadulásáért, de küzdelme kudarccal végződött. Magatehetetlen állapotában sírt és imádkozott. Amikor hangokat hallott, hogy valaki közeledik felé, hangosan kiáltozott, hogy húzzák ki a mélységből. A sok közömbös ember közül elsőként a kínai bölcs, Konfucius állt meg a szakadék szélén és így szólt a szerencsétlenül járt emberhez: „óh, Te szegény barátom, részvéttel vagyok irántad. De miért voltál ilyen vigyázatlan? Nem figyelted a lépteidet, látod, a mélységbe zuhantál! Nagyon szeretlek téged, ezért adok egy jó tanácsot. Ha mégis sikerül kijönnöd a mélységből, legközelebb messzire kerüld el ezt a helyet.”
Konfucius után Buddha, a hinduk atyja szólt a szegény bajbajutotthoz: „Ó, te szegény ember! Nagy fájdalmat okoztál nekem, hogy így látlak nyomorultan a szakadékban. Sajnos, nem tudok segíteni rajtad. De mégis, ha legalább félig föl tudnál kapaszkodni a gödörből, akkor ki tudnálak húzni, de így nem. Annyira sajnállak, hogy majdnem megszakad a szívem, de kénytelen vagyok magadra hagyni.
Arra járt Mohamed is, az iszlám alapítója. Ő is sajnálta a mélységben segítségért könyörgő embert. Nem tett semmit, csak határozottan hangsúlyozta: „Szegény nyomorult ember! Ami veled történt, az Allah akarata. Nincs mit tenni ellene. Ha Allah úgy akarja, hogy kiszabadít a mélységből és napvilágra jutsz, akkor élni fogsz, de ha Allah úgy akarja, hogy nem segít rajtad, akkor elpusztulsz a szakadékban. Barátom, nyugodjál meg Allah akaratában!”
Végül megérkezett Jézus Krisztus. Ő is hallotta a szerencsétlenül járt ember kiáltását. Megállt a szakadék szélén. Nem szólt semmit. Leszállt a mélybe, vállára vette a pórul járt embert és fölvitte a szakadékból. Mikor már biztonságban voltak, Jézus letette a földre, és csak ennyit mondott néki: „Menj, de többé ne vétkezzél!”
Isteni Üdvözítőnk, Jézus Krisztus akkor szállt le az emberi nyomorúság mélységes szakadékába, amikor engedte, hogy értünk megostorozzák, tövissel megkoronázzák, keresztre feszítsék, és elviselte értünk, a világ minden bűnéért a kereszthalál gyötrelmét, a szenvedéseket és a megaláztatásokat. Jézus Krisztus istenemberi halála, a nagypéntek véres drámája végtelen szeretetének örök jele és az emberiség nagy ünnepe, mert valamennyien a bűn rabságából és szolgai állapotából újjá születtünk az örök életre, és Isten gyermekei lettünk.
A Jézus keresztjének tövében álló százados szeretetet sugárzó felkiáltása a kereszténység jelmondata lett: „Ez az ember valóban Isten Fia volt!” Jézus halála után a drága holttestet levették a keresztről. Mély gyász és szomorúság közepette eltemették egyik tanítványa, Arimateai Szent József sírboltjában. A jelenlevők lélekben összetörten, de a gondviselő Isten akaratában megnyugodva távoztak a sírtól, melyet fegyveres római katonák őrizték.
A jámbor jeruzsálemi asszonyok az Úr Jézus iránti szeretetük jeléül kenetet vittek magukkal, hogy a drága holttestnek megadják a végső kegyeletet, a megkenést, hogy a holttest tovább épen maradjon, és dacoljon az enyészettel. A jámbor jeruzsálemi asszonyok a halott Jézushoz mentek, de az élő, a föltámadt Üdvözítővel találkoztak. Az asszonyok lelkét a természetfölötti öröm járta át. A hitük átalakult és megerősödött. A föltámadt Jézusban hittek, és dicsőséges húsvét hírnökei lettek, amikor elvitték az apostolokhoz az örömhírt: Jézus él, feltámadott. Az útjuk során hangosan hirdették a Messiás diadalát a halál fölött. Nem tudta elhallgattatni őket semmilyen fenyegetés. Amikor az apostoloknak beszámoltak a megdicsőült Úr Jézussal való találkozásról, Péter és János a sírhoz sietett. A sír bejáratához érve Péter az üres sír láttán hitt a föltámadt Krisztusban, imádott urában. Eszébe jutottak a Mester szavai: „Lerombolhatjátok az Isten templomát, de harmadnapra felépítem azt!”
Az apostolok, a Szűzanya, az Úr Jézushoz kötődő személyek hite és öröme húsvétkor vált igazzá és teljessé. Húsvét ünnepe, immár kétezer év óta hirdeti az ember számára az örök boldogságot, a hitünk megerősödését és a szent reményt. Nagyon jól tudjuk, a mi életünkben is van kereszt, ránk is vár a szenvedés és a halál, de számunkra is a végső cél Jézushoz hasonlóan az örök élet és dicsőséges feltámadás lesz.
Legyen velünk mindig a sírjából dicsőségesen feltámadt isteni Üdvözítőnk áldása, segítő kegyelme és szeretete, hogy az örök Főpapunkat követve valamennyiünk nagypéntekje után osztályrészünk legyen az áldott húsvét, a dicsőséges feltámadás.
Marics József
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")