Pécsi megyéspüspökké nevezte ki november 18-án Ferenc pápa Felföldi Lászlót, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye általános helynökét, a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház plébánosát. Az új főpásztor 1961-ben született a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Geszteréden. Szemináriumi tanulmányait Egerben végezte, ahol 1986-ban szentelték pappá. Papi élete – szinte a kezdetektől – két vágányon haladt: káplánként, később plébánosként folyamatosan végezte a lelkipásztori munkát, majd 1996-tól püspöki titkárként, aztán irodaigazgatóként, később pedig helynökként az egyházmegyei hivatal életében is részt vett. – Az interjú nyomtatott formában a Keresztény Élet november 29-i számában fog megjelenni.
– Milyen út vezetett idáig? Mit lehet tudni a kezdetekről: gyerekkoráról, családjáról? – kérdezem László atyát nyíregyházi irodájában.
– Geszteréden születtem, ott éltem le a gyermekkoromat, ott végeztem az általános iskolát. A szüleim földműveléssel foglalkoztak, testvéreimmel együtt mi is ebben nőttünk föl. Akkor rengeteget kellett dolgozni, ami nagyon nehéz volt, de a mezőgazdasági munka megtanított szenvedni; kitartásra, alázatra nevelt, és ezek óriási ajándékok egy ember életében. Akkor nem voltam boldog, kőkemény időszak volt, de ma nagyon hálás vagyok érte.
Két testvérem van: egy bátyám, akit egy hónapja temettünk el, és a húgom, aki szülőfalunkban él családjával.
Geszteréd egy nagyon vallásos, zömében római katolikus település. Akkor a legtermészetesebb dolog volt, hogy mindenki templomba jár és a kommunista időkben is megmaradt az iskolai hitoktatás. Kaszap Béla atya volt a plébánosunk, aki rendkívüli pap, igazi plébános volt. Boldog vagyok, hogy mellette nőhettem fel és hozzá járhattam hittanra. Több mint harminc évig szolgált ott, végigkísérte az életutamat, az újmisémen is jelen volt.
Kisgyerekként nagyon szerettem templomba járni. Sokat ministráltam. Így visszagondolva nyugodtan mondhatom: vonzott a templom.
– Mi az, ami leginkább vonzotta benne?
– Azt nem tudom pontosan megmondani. Egyszerűen csak szerettem ott lenni. Reggelenként rorátés szentmisékre mentem. Majdnem ráfagytam a biciklire. Abban az időben a tél még jóval hidegebb volt.
– Mikor gondolt először komolyan arra, hogy pap lesz?
– A kecskeméti piarista gimnáziumba jártam, itt vetődött fel bennem először komolyan a hivatás gondolata. De elég elérhetetlennek tűnt: úgy gondoltam, én túl világias vagyok a papi élethez. Azt már akkor is éreztem: ha valaki pap lesz, abban „teljesen benne kell lennie”. Nem olyan, mint egy szakma, hanem a teljes életemet igényli. Aztán a gimnázium végén úgy döntöttem, mégsem leszek pap.
Két terület vonzott: az állattenyésztés és az elektronika. Matematikából és fizikából jó voltam, ezért épületvillamossági mérnöknek akartam jelentkezni az akkori pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskolára. A felvételi tájékoztatóban javasolták, hogy érdemes előtte elvégezni az elektronikai műszerész szakot. Ezért Nyíregyházán megszereztem a szakmát, amit annyira megszerettem, hogy úgy döntöttem, mégsem tanulok tovább, ezt fogom csinálni. S akkor újból előjött a gondolat: lehet, hogy mégis papnak kellene lennem?
Nagyon sokat vívódtam magamban: jelentkeztem a szemináriumba, majd visszamondtam a jelentkezést. Nem vonultam be időben Egerbe, de aztán mégis elkezdtem. Szüleim engedték, hogy a döntést én szenvedjem ki. Azt mondták: amelyiket választod, mi abban fogunk támogatni, de dönteni neked kell.
– A szemináriumi évek alatt már erősebbé vált az elhatározása?
– Tizenheten kezdtünk, aztán hárman maradtunk, akiket felszenteltek. Egy-egy társam lemorzsolódása nagyon elgondolkodtatott, én sem voltam abszolút stabil. Megkérdeztem magamtól: miért nem én vagyok az, aki elment? Volt, hogy azt mondtam magamban: ezt az évet végigcsinálom, aztán majd meglátom. Aztán eljött a diakónusszentelésem napja, s onnantól megszűntek a kételyek. 1986-ban szenteltek pappá Egerben.
– Melyek voltak papi életútjának fontos állomásai?
– Káplánként előbb Újfehértón, majd az Egri Bazilikában töltöttem két-két évet. Majd hat esztendeig voltam káplán a jelenlegi plébániámon, Nyíregyházán. Váradi József atya volt a főnököm. Nagyon szép időszak volt, a rendszerváltás ideje, amikor szinte pezsgett az egyházi élet: csoportok, közösségek indultak be, táborok szerveződtek.
Utána 1996-ban kerültem Debrecenbe, ahol összesen huszonnégy évet dolgoztam a püspökségen: titkár, irodaigazgató, pasztorális helynök, az utolsó öt évben pedig az egyházmegye általános helynöke voltam.
Annak nagyon örültem, hogy mindeközben lelkipásztorként is tevékenykedhettem. Debrecen egyik új templomának, a Megtestesülés templomnak előbb lelkésze, majd plébánosa voltam. Ezzel párhuzamosan a debrecen-józsai Szent Család-templomban, majd a Szent György-templomban lettem plébános. 2017. augusztus 1-től pedig egykori kápláni helyem, a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház plébánosa vagyok. Itt az épületek felújítása, bővítése mellett folyamatos volt a lelki építkezés. Mostanra találtunk magunkra: ötven-hatvan munkatársam van, akik a közösség szervezésében aktívan részt vesznek.
– Ki volt az első gratuláló november 18-án, délben, amikor is bejelentették püspöki kinevezését?
– Éppen Debrecenben voltam, a püspöki hivatalban, az ottani munkatársakkal együtt fogadtuk a bejelentés hírét. Ők voltak az elsők. Csak este jöttem vissza Nyíregyházára, az itteni hívekkel és munkatársaimmal csak később tudtam találkozni. Persze rengeteg telefonhívást kaptam. A gratulációknak kettős üzenetük van – egyrészt: nagyon sajnáljuk, hogy elmegy; másrészt: örülünk a megtiszteltetésnek.
– Családtagjai hogyan fogadták a kinevezés hírét?
– A szüleim sajnos már régen nem élnek. A húgom nagyon meghatódott, átérezte, hogy ez egy nagyon nagy dolog. De tudom, emellett ott van benne a szomorúság is: most temettük el a bátyánkat, és én is négy-ötszáz kilométerrel arrébb költözöm.
– A kinevezést követő napon, úgy tudom, Pécsre ment.
– A püspökségen dolgozó atyák fogadtak, velük töltöttem az első napot. Nagyon szívélyesek, kedvesek voltak. A hátralévő időben minden héten Pécsre utazom, majd a két ünnep között kerülhet sor a költözésre. Addig viszont – mint minden újonnan kinevezett püspöknek – egy lelkigyakorlaton is részt kell vennem.
– Udvardy érsek urat ismerte személyesen is korábban?
– Igen. Együtt dolgoztunk a Hitoktatási Bizottságban, aminek ő volt a vezetője, de a kateketikai konferenciákon is gyakran találkoztunk.
– Mikor várható a szentelése és a pécsi püspöki beiktatása?
– Jövő év elején, január 6-án lesz a Pécsi Székesegyházban. A főszentelő Erdő Péter bíboros úr, az egyik társszentelő pedig Michael August Blume érsek, apostoli nuncius úr lesz. A másik társszentelőnek egykori püspökömet és szemináriumi spirituálisomat, Bosák Nándor püspök urat kértem fel.
– Mit választott püspöki jelmondatának?
– A primíciás jelmondatom: „Megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket, és hittünk benne.” (1Jn 4,16). Ennek a rövidített változatát választottam: „Megismertük a szeretetet”.
– Miért éppen ezt az idézetet választotta annak idején?
– Ez a szentírási mondat a szemináriumban nagyon megragadt bennem. Én abban hiszek, hogy az Egyháznak szeretetközösségnek kell lennie. Ha nem szeretetközösség, akkor nem egyház. A keresztény élet lényege a találkozás Isten szeretetével. A keresztény közösségé találkozás a közösség szeretetével. Ezt kell újra megtalálni, és ezt kell megerősíteni az Egyházban.
– Vannak már tervei, elképzelései az egyházmegye életével kapcsolatban?
– Az első időszakban az ismerkedés a legfontosabb a püspöki hivatal munkatársaival és a papokkal, majd meg kell találni a papok és a családok világában azokat az embereket, akikkel együtt tudok gondolkodni. Akik mozgatóerői lesznek az egyházmegyének.
Azt már korábban megtapasztaltam, hogy Debrecen és Nyíregyháza csupán 50 kilométerre van egymástól, a két város mégis teljesen más: ami az egyik helyen működik, az a másikban nem. Nem lehet átvenni ugyanazokat a dolgokat, módszereket. Meg kell találni a hely üzenetét, az igényeket.
Például a szüleimnek több helyen is volt földje, a földművelés pedig sok mindenre megtanította az embert. Többek között arra, hogy nem a gazda dönti el, hogy mit ültet, hogy mi fog megteremni és mi nem, hanem a föld. A homokos földben szőlőt termeltek, ami ott jól érzi magát. A szikes földbe, ami nagyon gyenge volt, legfeljebb csak napraforgót ültettek, vagy legelőnek használták. Tehát hogy hol, mit lehet és érdemes tenni, azt csak az adott helyet megismerve lehet eldönteni.
– Milyen püspök szeretne lenni? De úgy is kérdezhetném: milyen szeretne lenni, mint püspök?
– A papnak és a püspöknek is vigyáznia kell, hogy ne váljon hivatalnokká. A családoknak és a papoknak is elsősorban atyára és vezetőre van szükségük. Ezért nagyon fontosnak érzem velük lenni, segíteni őket. Nem távolról, hanem ott lenni velük, közöttük.
És ez a mostani időben még fontosabb, mint régen. A családok egysége, stabilitása az utóbbi évtizedekben gyengült. A mai fiatalok közül sokan apa nélkül nőnek fel, és így van ez a fiatal paptestvéreknél is. Sokak életéből hiányzik az apa-fiú kapcsolat különleges köteléke, és ezt valóban meg kell számukra adni. De abban is hiszek, hogy az is feladatom lesz, hogy a paptestvérek talentumait segítsem felszínre hozni. Mert nagyon sok papban sokkal több érték van, mint ami most látható, és meg kell találni a módját, hogy mindez felszínre törjön. De vannak olyanok is, akiknek már beporosodott a hivatása, ami pedig valamikor, mint egy első szerelem, hatalmas mozgatóerő volt számukra. Lehet, hogy csak le kellene porolni.
– A Jóisten adjon püspök atyának erőt, kegyelmet és bölcsességet, hogy a Pécsi Egyházmegye híveit és papjait jó atyaként, az Ő szeretetével vezesse!
Czoborczy Bence
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")
