Kezdőlap Hírek Ellopták az egerlövői temető új kerítését

Ellopták az egerlövői temető új kerítését

Ellopták az egerlövői temető új kerítését
Egerlövő légi felvételről
Péntekre virradóra száz méternyi kovácsoltvas kerítést szereltek le ismeretlenek.

Tavaly nagy építkezés volt az egerlövői református temetőben, új kerítést építettek. Lábazatot betonoztak, oszlopot állítottak, majd fölszerelték az új kaput és a kerítéselemeket. Amelyeknek aztán péntek reggelre nyomuk veszett.
– Sokan sírtak, amikor megtudták, én is reggel rohantam ki a nejemmel. Amikor láttuk a csonkokat, nagyon megdermedt a szívem – mondta Gordos Attila, Egerlövő református lelkipásztora.
– Szervezetten lophatták el, megnézték előre, hogy könnyen el lehet vinni, ugyanis csavaros kötéssel rögzítettük. Lehetett volna hegeszteni is, de nem feltételeztük, hogy a temetőről lecsavarozza valaki a kerítés tábláit. Éjjel 12 óra körül jött egy személy-, aztán egy teherautó. Kiszálltak, lecsavarozták az elemeket, a csavarokat kiszedték, majd kiállt a teherautó és feldobálták rá a kerítést, majd távoztak. Vannak információink, milyen járműveket használtak, s merre mentek – fejtette ki a lelkész.

A teljes cikket a Borsod Online-on olvashatják el.
Fotó: Egerlövő község honlapja