Kezdőlap Egyéb Költő Szent Ferenc-i küldetésben –

Költő Szent Ferenc-i küldetésben –

Az 1960-as évek elején a József Attila és Nagy Lászlószellemi öröksége nyomában bontakozó, közös sorsköltészettel, művészeti, esztétikai, etikai értékrenddel jelentkező lírikus csoport, a Hetek tagjaként indult a kilencven éve született Kalász László költői útja, akit a puritán emberség, etikai és közéleti felelősségérzet vezérelt alkotói útján. Vagy, ahogy ő fogalmazta biblikus lélekkel: az egyéni és a közösségi „megváltás” megvalósulásáért való törekvés a végeken élők számára, a csaknem elveszetteknek is. Akik közé ő maga is tartozott egyébként, és akiket nem hagyott el soha, akiknek felemelője, világosságot, elismerést, biztatást hozó apostola volt mindvégig.

A Hetek (Ágh István, Bella István, Buda Ferenc, Kalász László, Raffai Sarolta, Ratkó József és Serfőző Simon)ars poeticájának központi gondolata volt, hogy „a művészet az emberért van”, vagyis a művészetnek társadalmi küldetése van. A Hetek közül karakteres egyéniségével, értékteremtő lírájával emelkedik ki Kalász László, aki a kortárs magyar líra borsodi, Bódva-völgyi jeles képviselője. Szülőfaluja Perkupa. E tájat ő rajzolta rá a magyar költészet térképére. Debrecenben volt bölcsészhallgató, majd Sárospatakon szerzett pedagógusi diplomát, s azután visszatért szülőföldjére: élete végéig Perkupa közelségében, Szalonnán volt tanító. Személyiségét a hűség, a puritán életvitel és az embertársakért való tenni akarás jellemezte. Példája szinte egyedülálló az újabb kori magyar irodalomban, fogalmaznak az irodalomtörténészek: ahelyett, hogy városba, valamelyik irodalmi központba igyekezett volna költői útját, elismertségét munkálva, szülőföldjén maradt holtig tartó hűségben. Erős felelősségtudat hatja át lírai munkásságát: Példaképe a népdal. „Célja, hogy érzéseit, gondolatait kopáran egyszerű, szinte eszköztelen formában fejezze ki. A dalszerűség, a letisztult képalkotás, az érzés spontán kifejezése adja például az Anyámnak kontya van c. verse sugárzó melegségét. A kedvesében anyját kereső férfi ősi vágyairól szól: „Anyámnak kontya van, kerek…. Csak akkor leszek kedvesed, / Ha kerek kontyod lesz neked; / ha mint anyám: / első jajomra gyógyírt találsz / minden bajomra”idézte fel Rónay László egyik mementójában a költő népdalokra emlékeztető versét a 2000-es évek elején. Cikkének pedig azt a címet adta (Kalász László életvitelére, tuszkulánumára utalva): „Szent Ferenc Szalonnán”.

Kalász László nem hallgatta el népének sorsközösségében a pusztulás, a szomorúság, a társadalmi kirekesztettség, az „elfogyás” jeleit sem, szót emelt az igazságért, belekiáltva a rideg, az elnyomott valóságba övéinek jogos, de némaságba fojtott jajszavát is. Verseiben az élőbeszéd közvetlen, őszinte vallomásával szólt gondról és szerelemről, fájdalmakról és örömökről. Sötét színekkel adta tudtul, milyen az élet az utak holtágán, milyenek az emberi sorsok a társadalom peremén. S mindig tudott biztatót is mondani. Gondviselésbe vetett hitét is, mint oldozó zászlót, népének szíve fölé emelni.

Egyik versében – írja Rónay László – még halál-szót hall a toronyból, és halottakat temet, a kiüresedő falut és Magyarországot siratja, de aztán őzeket simít meg, akik úgy jönnek le hozzá a hegyekből, mint a Cantata profana szarvasokká vált fiai az apjukhoz. Majd Isten érkezik a havas, falusi éjszakában „könnyű szánon (…)    csillagos lován kengyel, azon zúzmarás angyal”. Több versében is e ferences lélekhang szólal meg, amikor oldozásképpen a föld felett, az ég alatt hajlongó anyját vagy apját verses ikonosztázban örökíti meg, amint „Isten és a természet társaként” teremtik meg a rügyeket és a fényt, s akik rendületlenül, „orra bukva is kapálnak”.

Kalász László hűségét, megingathatatlan, segítségadásba vetett hitét, felelősségvállalását bizonyítja, hogy mikor 1973-ban Győrben Nagy Lászlóval együtt átvehette a Radnóti-díjat, majd 1975-ben munkásságát József Attila-díjjalis elismerték, akkor sem hagyta el övéit, sorsosait, mindvégig Szalonnán küzdött velük/értük, tanította a gyermekeket Petőfi, Ady, József Attila hazafias helytállására, és történelmünk nagyjainak tiszteletére, versei szavával pedig oldotta a megélhetés harcát vívók küzdelmes, visszafojtott életét. Költői képei váratlanságukkal, meglepő lelki tartalmaikkal megszólítják az olvasót. A jelenségek mögé látott, olyan összefüggéseiket villantott föl, amelyek kívül esnek a tapintható valóságon. Ősi emberi tapasztalatokat idézett vissza, amelyek az evilági és túlvilági harmóniáról vallanak. Boldoggá tenni másokat, fényt hozni fellegekkel borított életükbe – a legnemesebb írói hivatás, a legszebb életprogram. A versírás, a költő morális felelősségéről így vallott egyik küldetésversében: ,,Mintha rögtön meghalnék / úgy kellene élnem / születéstől halálig / tartó emberségben”.

Toldi Éva

Kalász László
Tavasz lesz

Isten lehajolt
hogy a hideget összegyűjtse
fény cikázik hóna alól
élnék még csöppet: nekidűlve

sokan látták: az angyalok
füvenként húzgálták a rétet
ujjuk hegyétől a fagyott
rögök mintha fölengednének

én tudom csak: édesapám
veri füsttel el a fagyot
pöccent csöpp rügyeket a fán
de lemetsz rusnya ágakat

és attól van ez a meleg
és rügy is attól lett a fán
hogy még hajlik a Föld felett
az ég alatt édesapám