Kezdőlap Hírek Nem lett öngyilkos a magyarbánhegyesi plébános

Nem lett öngyilkos a magyarbánhegyesi plébános

A templom toronyórájának javításán dolgozott Fabisz Ákos atya, amikor pénteken délután leesett és a mélybe zuhant. Több illetlen találgatás is kezdődött, voltak akik azt sugallták, hogy öngyilkosság történt – azonban ezt a helyiek egyértelműen és határozottan cáfolják – számol be a 777.

Ezrek fejezték ki részvétüket a közösségi médiában Fabisz Ákos atya halálát követően: a fiatal pap múlt héten a Békés megyei Magyarbánhegyesen a templom tornyán lévő órát igazgatta, amikor eddig tisztázatlan körülmények között leesett. Az információval nem rendelkezők közül többen azt a hírt kezdték el terjeszteni, hogy a pap öngyilkos lett, azonban ezt a helyiek egyértelműen cáfolták.

A képen látható toronyban dolgozott Ákos atya, aki az órát próbálta megigazítani. A tragédiát követően elmaradt az adventi ünnepség is, helyette közösen imádkozva emlékeztek meg szeretett papjukról a magyarbánhegyesiek, a református és az evangélikus lelkészek is kifejezték részvétüket. Szerdán 17 órakor gyertyagyújtással folytatódik a megemlékezés, amelyet Iványi László orosházi esperesplébános szervez.

Fabisz Ákos atya a leírások alapján rendkívüli ember volt: érkezésekor alig pár tucatnyian vettek részt a liturgián, ezért elkezdte járni Magyarbánhegyest és a környéken lévő falvakat, beszélgetett az emberekkel, megszentelte házaikat. Hamar megszerették a helyiek az Evangélium üzenetét vidáman és hitelesen terjesztő atyát, aki korábban a szegedi dómban volt káplán. (…)

A pap halála pótolhatatlan veszteség a település számára, és jól mutatja, hogy mekkora ajándék, ha egy közösségnek ilyen pásztora van. Sokan értetlenkednek, de vannak olyanok is, akik hálát adnak azért, hogy Magyarbánhegyesnek megadatott, hogy ilyen plébánosa legyen.

Fotó: behir.hu