Április 16-án, hétfőn töltötte be 91. életévét XVI. Benedek pápa. Az Avvenire arról tudósított, hogy „a nyugalmazott pápa Georg testvérével együtt ünnepelt, aki pár napja érkezett Rómába és nyugodt, családi légkörben töltötték az ünnepet”.
A Szentszék sajtótermének közleménye szerint „a Pápai Svájci Gárda fúvószenekara néhány dalt játszott a Mater Ecclesiae monostor előtt a nyugalmazott pápa tiszteletére. Ferenc pápa hétfő reggeli szentmiséjét szeretett és tisztelt Elődjéért ajánlotta fel, majd a nap során személyes jókívánságait küldte el számára”.
Georg Gänswein érsek, a Pápai Ház prefektusa a TV 2000 olasz katolikus televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy „az emeritus pápa az ünnepnapot szentmisével kezdte, mely ez alkalommal ünnepélyesebb volt a szokottnál és többet is énekeltek. Latin nyelven mutatta be a szentmisét, miként minden alkalommal, amikor a testvére jelen van. A reggeli után egy szép ének következett, ami számára mindig fontos. A le memores – vagyis a nyugalmazott pápa közvetlen szolgálatát biztosító laikus nővérek – finom ebédet készítettek a számára. Ebéd után kis sétát tett a ház körül, majd délután rózsafüzért imádkozott. Ferenc pápa szép üzenetet írt neki és arra kért engem –nyilatkozta a Pápai Ház prefektusa –, hogy vigyem el neki jókívánságait és pápai áldását”. Az egészségi állapotára vonatkozó kérdésre így válaszolt: „A fej világosan működik, de fizikai ereje egy kicsit meggyengült”.
A vatikáni monostorban XVI. Benedek tovább folytatja azt, amit lemondásakor ígért: imádkozik az egyházért. Vendéget ritkán és csak különleges alkalommal fogad. A közelmúltban Leonardo Sandri bíboros, a Keleti Egyházak kongregációjának prefektusa látogatta meg és ajándékozta meg az Oriente Cattolico legújabb kiadásával a kongregáció alapítása centenáriumi ünnepsége alkalmából. Néhány napja pedig Maximilian Heim ciszterci teológus, az ausztriai Heiligenkreuz cisztreci monostor apátja látogatta meg, néhány rendtársa kíséretében. Maximilian Heim apát, német teológus 2011-ben lett a „Joseph Ratzinger – XVI. Benedek” alapítvány kitüntetettje. Az alapítványt XVI. Benedek pápa 2010. március 1-jén hozta létre a következő célokkal: a teológia ismeretének és tanulmányozásának az előmozdítása; magas színvonalú kulturális és tudományos jellegű konferenciák szervezése; végül pedig kiemelkedő teológiai kutató- és ismeretterjesztő munkát végző tudósok elismerése. Az Alapítvány elnöke P. Federico Lombardi jezsuita, a Vatikáni Rádió egykori főigazgatója.
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió