Kezdőlap Hírek Átadták az új premontrei apátsági templomot Gödöllőn

Átadták az új premontrei apátsági templomot Gödöllőn

Május 23-án ünnepélyes keretek között átadták a gödöllői Premontrei Apátság Szent Ágoston templomát, mely a rend alapításának 900. évfordulójához kapcsolódó beruházások keretében valósult meg. A Zobay Nagy László által tervezett hagyományos forma és tömegalakítású templommal a szerzetesi közösség száz évvel ezelőtt megszületett terve valósult meg. Az új épület érdekében azonban ki kellett vágni egy majdnem négyhektáros erdőterületet, melyet csereerdősítés keretében Gödöllő egy másik területén pótoltak.

A templom történetéhez hozzátartozik, hogy a szomszédos, most Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem néven működő komplexum valaha a rendhez tartozott, annak gimnáziuma és rendháza épült ide az 1920-as évektől kezdve. A 100 éve készített terv eredetileg egy templomot is magában foglalt, de a terv kivitelezése a templomig nem jutott el, később pedig a kommunista diktatúra is meghiúsította az együttes befejezését. 

A gödöllői premontrei szerzetesközösség 2018 augusztusában emelkedett apátsági rangra, majd a rend 900 éves évfordulóján, 2021-ben kezdődött meg új templomuk felépítése, melynek alapkövét és időkapszuláját 2022 januárjában rakták le. A Zobay Nagy László és az Arche-Accord iroda tervei alapján készült épület és annak díszítése egyszerre visszhangozza a premontrei, a katolikus és a magyar hagyományokat, magyarázta Balogh Péter Piusz gödöllői apát az átadón. A templom azzal a céllal épült, hogy a rend tagjai, a helyi egyházközség, valamint a Premontrei Iskolaközpont tanárai, diákjai, öregdiákjai, a Premontrei Óvoda közössége és a premontrei nagycsalád minden tagja méltó módon tudjon részt venni a liturgiákon. 

(Forrás: Építészfórum)