Kezdőlap Az év minden napjára Nem kell félned

Nem kell félned

Félelem mindenkiben van, azonban negatív érzéseinkkel is tudnunk kell mit kezdeni. Ehhez nyújt segítséget ez a szép írás, melyet a Hagiosz.net-ről kölcsönöztünk.

„A lelkem ódon, babonás vár” – írja egyik versében Ady. – „…Árnyak suhognak a sötétben – S elátkozott had nyöszörög” (A vár fehér asszonya). Egy másik Ady-versben „nagy, kék fülű uhu-madár” röpköd a költő szobájában éjszaka.

Szárnya veri az ablakot:
Magam vagyok és én vagyok,
Így nem éreztem soha még
S nem láttam az életemet.
(A rém-mesék uhuja)

Nem szabad ezeket a kísérteties képeket annyival elintézni, hogy „minden költő flúgos egy kicsit”. Sík Sándor mondja, hogy Ady az az ember, aki, ha éjjel fölébredve újnak és különösnek látja az egész világot, nem fordul a másik oldalára, hanem fölkel és elmondja nekünk, amit látott. Mindnyájunkban lakik borzadás és rémület. Jézus, akinek emberi lelke kezdettől mentes volt minden diszharmóniától, a Getszemáni kertben vérrel verejtékezve szembesült a rá váró iszonyattal. Mi, akik hordozzuk bensőnkben az áteredő bűn romboló következményeit, a tudattalan mélyvizeiben ott találjuk az éjszaka rémeit és szorongásait. Nappalaink non-stop akciófilmje eltakarja ezeket, de miközben álmatlanul bámuljuk egy kórterem mennyezetét, előjönnek.

Amikor Urunk a bűnös emberiséggel azonosulva alámerült a Jordán vizében, az emberi sors minden borzalmával farkasszemet akart nézni. A kereszten, ahol a halálba szállott alá, megváltott bennünket a Rettegés Fejedelmének hatalmától. Az ókori ember a vizek mélységeit szörnyek lakóhelyének tekintette, így amikor a régi keresztények a megkeresztelendőket megkenték a katekumenek olajával, mintegy arra a küzdelemre kenték föl őket, amelyet a víz mélyébe alámerülve a sötétség erőivel meg kell vívniuk. Aki harmadszor is diadalmasan kiemelkedett a keresztelő medence vizéből, az már a húsvéti győzelem napfényébe lépett.

Ám a küzdelem, amire föl vagyunk kenve, tart egy életen át. A „rém-mesék uhuja” nem változik át egy pillanat alatt bájos kiscsibévé. Jézus győzelme nem olcsó idillbe vezet, hanem egy olyan békességbe, amilyenről XVI. Benedek pápa Jézus-könyve beszél, amikor a nyolc boldogságról van szó. A galileai dombok békét árasztanak, mondja a pápa, minden háborúság ellenére, amit az a terület ma kiáll. Jézus békéje nem a világ békéje. Nem a körülményekből fakad. Nem is a pszichéből. A megdicsőült Jézus harmóniája árad át az emberi lélekbe, mindaddig, amíg annak mélységeit is átjárja – s ha ez megtörtént, ha az isteni Nap átvilágítja a lélek zavaros lápvilágát, megtisztítva azt minden torz árnyéktól, akkor vagyunk érettek a beteljesülésre.

Siettethető ez a folyamat? Feltétlenül. Itt ennek csak egyik eszközét említem: a gyakori gyónást. A bennünk élő félelmek megzavarják viselkedésünket, passzivitásba, önvédelmi reakciókba, hibás döntésekbe kergetnek bennünket. Ha ezeket a gyóntatószékben, az önsajnálatot félretéve, mint bűnöket – általában csak bocsánatos bűnöket – valljuk meg, a dicsőséges Krisztus békessége balzsamként hatol belső sebeinkbe. Gyógyulunk.

A 91. zsoltár 5. verse mondja: „Nem kell félned az éjjeli rémtől.”


Keresztkérdés című sorozatunkban az utca emberét kérdeztük félelmeiről.

Mitől félsz?