Kezdőlap Hírek A szentszék elismerte Mindszenty bíboros hősies erényeit

A szentszék elismerte Mindszenty bíboros hősies erényeit

Ferenc pápa február 12-én kedden kihallgatáson fogadta Angelo Becciu bíborost, a Szenttéavatási Kongregáció prefektusát, akit meghatalmazott nyolc dekrétum közzétételére, melyekben két csodát, egy vértanúságot és öt Isten szolgája hősies erényeit ismerik el – számol be a Vatikáni Rádió.

A két csoda és a vértanúság dekrétuma után elsőként említi a dokumentum Mindszenty bíboros hősies erényeinek az elismerését a következő módon:
A Szenttéavatási Kongregáció dekrétuma elismeri Isten Szolgája, Mindszenty József, a Római Szentegyház bíborosa, esztergomi érsek, Magyarország prímása hősies erényeit, aki a magyarországi Csehimindszenten született 1892. március 29-én és 1975. május 6-án halt meg.

Az örömteli hír alkalmából Erdő Péter bíboros is nyilatkozatot adott ki, melyet az alábbiakban mi is közzéteszünk:

Nagy örömmel értesültünk róla, hogy Ferenc pápa jóváhagyta azt a határozatot, amely megállapítja, hogy Isten Szolgája, Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország prímása hősies fokban gyakorolta a keresztény erényeket.

Ezentúl tehát hivatalosan is tiszteletreméltónak nevezhetjük őt. Fontos lépés ez a boldoggá avatás felé, hiszen most már az imameghallgatások és csodák felülvizsgálata kezdődik. Ennek pozitív eredménye megmutathatja, hogy Mindszenty bíboros személyére nemcsak úgy tekinthetünk, mint példaképünkre, hanem hathatós közbenjárásával támogatni is tud minket.

Hosszú évtizedek imádsága és munkája után különös kegyelem számunkra Egyházunk legfőbb hatóságának elismerése. Ezért hálás köszönetet mondunk a Szentatyának és tovább folytatjuk imádságunkat, hogy tiszteletreméltó elődünket, aki minden szenvedést vállalva, rettenthetetlen hűséggel szerette Istent, Egyházunkat és népünket, mielőbb a boldogok sorában ünnepelhessük.

Róma, 2019. február 13.

+ Erdő Péter
bíboros, esztergom-budapesti érsek,
Magyarország prímása