Hármas ünneppel kezdődött az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Budapesten, a Hősök terén. Közel nyolcvan országból érkeztek zarándokok a katolikus közösség egyik legnagyobb, négyévente megrendezett találkozójára. Magyarország 83 év után, immár másodszor rendezi meg ismét a katolikus világeseményt, amelynek megnyitó ünnepsége az esztergom-budapesti főegyházmegye katolikus iskoláinak tanévnyitó Veni Sancte szentmiséje is volt, valamint 1200 fiatal első alkalommal járult a szentáldozáshoz.
Harangszó jelezte az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kezdetét. Eredetileg tavaly szeptemberben tartották volna meg a kongresszust, de a szervezők a világjárvány miatt annak elhalasztására kényszerültek.
Egymás után érkeztek a zarándokcsoportok a Hősök terére: papok, szerzetesek, lovagrendek, cserkészek nagy csoportja, hívek, elsőáldozók sokasága foglaltak helyet a szektorokban. Izgatottan gyülekeztek az elsőáldozó gyermekek is szüleikkel, nagyszüleikkel. Elsősorban a külföldi vendégek körében voltak nagyon népszerűek a magyar népviseletbe öltözött csoportok, rengeteg fotó készült róluk. Az emberek százas csoportokban az Andrássy úton, a fák árnyai alatt gyülekeztek az őszi nyárban, a verőfényes délutánon, és a kivetítőkön követték a műsort.
A szentmisét megelőző felvezető műsort Rákász Gergely orgonista nyitotta meg. Az előadóművész 15 évesen, az ország legfiatalabb koncertorgonistájaként debütált, azóta közel kétezer fellépése volt. Egy ízben így vallott a hangszeréről: „Egy orgonát hallgatni olyan, mint Istennel beszélgetni: a legnagyobb szólal meg, ami megszólalhat.” A Weiner Leó Katolikus Művészeti Iskola növendékeinek bemutatkozása után, az eucharisztikus kongresszus három hírnöke – Szikora Róbert, Lackfi János és Baricz Gergő – követte egymást a színpadon.
Lackfi János tanúságtételében szemléletes képekkel vezette végig a nézőket az útján, amely Jézussal való találkozásáig vitte. Abból a helyzetből indult, amilyenben húsvét után Jézus tanítványai és az őt sirató asszonyok kerültek az üres sírnál: először nem tudtak mit kezdeni az élő Jézussal.
A következő állomás a kétely és bizonytalanság állapota: miként engedjük be Istent az életünkbe. Miközben – fogalmazott az író, költő, műfordító – Isten bejön az életünkbe és elkezd lehetetlen dolgokat művelni.
„Nem csoda, hogy Isten valóságossága zavarba hozza a világot. Mert minket is zavarba hoz.”
Azt hisszük, hogy a beengedéssel megfoszt a szabadságtól, pedig valójában olyan szabadságot ad, ami össze sem hasonlítható azzal, amit korábban annak véltünk – tette hozzá.
Lackfi János felnőtt megtérő, nem született, nem nevelkedett vallásos családban. Isten mégis kereste vele a kapcsolatot. A sikeres kapcsolatfelvételből táplálkozik azóta. Őrültnek gondolták, mert 20 évesen megnősült, házassága 30 éve tart, hat gyermek és négy unoka veszi körül. Élete számos állomásán megtapasztalta a kegyelmet: egyik gyermeke az aszfalton született meg, nem értek be a kórházba, a másik dongalábbal jött a világra, egy műtét után ma versenyszerűen sportol… Lackfi János úgy fogalmazott: ő nem a kis kedvencke, mindnyájan VIP-vendégek vagyunk Isten kalandparkjában. Isten sokféle módon keresi velünk a kapcsolatot: üzen gyermekek útján, mogorva emberekkel, érzésekkel. Fontos – tette hozzá –, hogy mi is keressük őt. Lépjünk be a belső szobába, csendesedjünk el. „Annak a szobának csak belül van kilincse. Isten diszkrét, kivár, nem tör rám, ha magam nem engedem be.”
Az ünnepélyes megnyitón és szentmisén külföldi és hazai egyházi és világi méltóságok vettek részt. Többek között: Áder János köztársasági elnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia Elnöke, Lévai Anikó, a kormányfő hitvese, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, Michael August Blume SVD, Magyarország apostoli nunciusa.
A Hősök terén jelen lévő méltóságok személye is kifejezi, hogy a keleti és nyugati kereszténység találkozója is a kongresszus. Magyarország hidat képez közöttük. Eljöttek az ünnepélyes megnyitóra a kongresszus előadói is, többek között: Alfredo José Espinoza Mateus, Quito érseke, Aurel Perca, Bukarest érseke, Baltazar Enrique Porras Cardozo bíboros, a venezuelai Mérida érseke, Boutros Rai, Antióchia és egész Kelet maronita pátriárkája, Charles Gabriel Angela Palmer-Buckle, a ghánai Cape Coast metropolita érseke, Gérald Cyprien Lacroix, bíboros, Quebec érseke, Jean-Claude Hollerich, bíboros, Luxemburg érseke, az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottságának elnöke, Jose Serofia Palma, Cebu érseke, Youssef Absi, melkita görögkatolikus pátriárka, Joseph Marie Ndi-Okalla, Mbalmayo püspöke is.

A félórás megnyitó ünnepség Magyarország, Mária országa címet viselte. A Kárpát-medence keresztény néphagyományait bemutató műsorban 300 néptáncos és hagyományőrző művész a magyarság, a néphagyomány és a keresztény vallás különleges viszonyát, ezer évre visszanyúló gyökereit mutatta be. Az évezredes kultúránk hordozza a leginkább a közösséghez tartozás csodáját, amely összefűzi a világban élő magyarokat.
A produkcióban, amelyet Káel Csaba rendezett, Zsuráfszky Zoltán és Zs. Vincze Zsuzsa koreografált, számos tájegység népviselete is megjelent. A műsorszámban fellépett a Bagi Muharay Elemér Népi Együttes, a Kalocsai Hagyományőrző Néptánc Együttes, a Palóc Hagyományőrzők Nógrádból, a Bokréta Néptánc Egyesület Rábaközből, Budapest Főváros Bartók Táncegyüttese, valamint annak gyerekcsoportja. Deszki és szegedi gyerekek mellett láthattuk a Tiszavirág Néptáncegyesületet, a Bihari János Alapfokú Művészeti Iskola gyerekcsoportját, valamint a Magyar Nemzeti Táncegyüttest. Szólistaként Petrás Mária népdalénekest, a kongresszus egyik hírnökét hallhattuk. A lendületes, nagyszabású táncos műsort a kongresszus himnusza zárta. A szentmise kezdetét harangszó jelezte.
Erdő Péter bíboros, prímás köszöntő beszédében hálát adott az isteni Gondviselésnek, hogy megrendezhetik a kongresszust. Köszönetet mondott a szervezőknek, a magyar társadalomnak és az Eucharisztikus Kongresszus Pápai Bizottságának: „Hálát adok az Isteni Gondviselésnek, hogy a mai napon megnyithatjuk az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. A tavalyi halasztás után átérezzük, hogy az életünk nem pusztán a saját igyekezetünkön múlik. Köszönjük az Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának segítségét és munkáját, és Piero Marini érsek úr munkáját, a magyarországi szervezők hősies helytállását, a magyar társadalom minden segítségét.
Ezekben a napokban különösen is átérezzük, hogy Krisztus velünk van az Eucharisztiában. Nem hagyja magára az Egyházat, a népeket, az emberiséget. Minden erőnk és reményünk belőle fakad. Az Eucharisztia az a forrás, amelyből keresztény életünk, küldetésünk táplálkozik. Krisztus Urunk! Légy velünk! Adj erőt és világosságot küldetésünkhöz a mai világban! Add, hogy veled éljünk itt a földön és majd az örökkévalóságban!”
A nyitó szentmise főcelebránsa Angelo Bagnasco bíboros, Genova emeritus érseke, az Olasz Püspöki Konferencia korábbi elnöke, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke volt. „A mi hangunk gyenge”, de évszázadok hangja visszhangzik benne és vértanúk kiontott vére teszi élővé. „A mai szentmisével azt üzenjük, hogy minden gyengeségünk és bűnünk ellenére, az Egyházban ott ragyog Krisztus világossága.” A Szentlélek felerősíti a hívők hangját és így szól a modern emberhez: „nem vagy egyedül egy ellenséges világmindenség közepén.” Köszöntötte a közel 1200 elsőáldozót és azzal biztatta őket, hogy Jézussal olyan barátra találtak, aki soha nem árulja el őket.
A katolikus iskolák diákjaihoz is szólt a szentmise főcelebránsa. Angelo Bagnasco bíboros kiemelte, hogy olyan közegben tanulhatnak a fiatalok, amely nem előítéletes a vallással, a kereszténységgel szemben. „Manapság a gondolkodás ’gyenge’ voltáról szokás beszélni, és ebből a gyengeségből származnak a hit nehézségei is. A hit ugyanis nem ellensége az észnek, hanem kutatja a dolgok értelmet. Az észnek is szüksége van a hitre ahhoz, hogy önmaga lehessen” – hangzott el az olasz bíboros beszédében. Arra hívta fel a diákok figyelmét, hogy nem attól lesz szép az életük, ha az nélkülözi majd a tévedéseket, a nehézségeket, de nem is attól, ha sikerekkel lesz tele, ha fontos emberek lesznek, hanem akkor, ha hasznosak. „Az Egyháznak szüksége van rátok, Nektek viszont szükségetek van Jézusra.”
Angelo Bagnasco külön szólt a papsághoz is, akik szétszóródva a világban hordozzák Jézus, a jó Pásztor szavait. Köszönetét fejezte ki a papoknak, akik ahogy fogalmazott:
„Isten szeretetének hírnökei, a Lélek prófétái az anyagiasság világában, az élő Hagyomány örökösei és a jövő hírnökei az eltévelyedett világban.”
A bíboros végül a közösséghez szólt, amely most tekintetét, látóhatárát az isteni Eucharisztiához és Krisztus szívéhez igazítja: „Térden állva mondja ki az utolsó szavakat. És ez nem más, mint ismételt, bátorító felszólítás: ti mindnyájan, akik érzitek a kereszt súlyát, akik sírtok, akiket üldöznek az igazság miatt, akiknek nincsen hangotok és hazátok, akiknek fájdalma is ismeretlen a többiek előtt… kapjatok erőre, közel van az Úr, kopogtat minden szív ajtaján, amely megnyílik előtte. Ő nem csak azért jött a világba, hogy osztozzon az emberi sorsban, hanem főként azért, hogy felemeljen bennünket a Szentháromsághoz. Hatalmas ez a misztérium, de jelen van itt, ezen az oltáron és velünk marad minden nap, a világ végezetéig.”

A kongresszus nyitó szentmiséjén közel nyolcszáz fős kórus teljesített zenei szolgálatot, amelynek résztvevői: Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, a Váci Székesegyházi Kórusiskola, a Szent Angéla Énekes Iskola; a Pannonia Sacra, a Szentendrei Szt. András, Pál Apostol Katolikus Iskola, a Székesfehérvári Ciszterci Leány kamarakórus, az Egyetemi Templom Don Bosco kórusának gyermekei és a Szolnoki Csillagfény Gyermekkórus. Az egyesített kart a Weiner Leó Szakgimnázium zenekara és orgonán Sirák Péter kísérte. A művészeti vezető Sapszon Ferenc Kossuth-, Liszt- és Magyar Örökség-díjas karnagy volt.
- Ferenc pápa halálát szívleállás okozta
- Elhunyt Ferenc pápa
- Egy háznak is lehet „lelke”?
- „Tartós szeretet” – élelmiszercsomagok a nélkülözőknek Kárpátalján is
- Május 31-én a Haladás Stadionban lesz az idei Ez az a nap!
- Tovább javult a pápa állapota
a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek zene áldozás élet életbölcsességek életút