Kezdőlap Kitekintő Az ördögűzés rejtelmei

Az ördögűzés rejtelmei

A sátánisták nagy ünnepéről, a helloweenről is szó esik Szabó József atya, az Egri Szeminárium spirituálisa a miskolci Szent Anna Kolping család „Szabadíts meg a gonosztól” című előadásában…

Megtudtuk azt is, hogy az ördögűző pap csak akkor kezdi a szertartást, ha meggyónt, magához vette az Eucharisztiát s még egy rózsafüzért is elimádkozott. Hiszen amit meggyónunk, az a gonosz számára láthatatlan. Ha mégis maradt bűn, amit a pap vagy a segítői nem tettek le a gyóntatószékben, azt a sátán a megszállott által a „fejükhöz vágja”, s ezzel akár föléjük is kerekedhet – avatott be az ördögűzés rejtelmeibe az atya.

Szent Antal imája kísértések ellen ITT olvasható.

Forrás: Új Misszó

Létezik-e megszállottság és ördögűzés?