Kezdőlap Egyéb Bizonytalanság

Bizonytalanság

Reményik Sándor – Sóvárgás bizonyosság után

Sokáig azt hittem, jól bírom a bizonytalanságot. Eddigi életem során valahogy rendszerint másként alakultak körülöttem a dolgok, mint reméltem és szerettem volna. Terveim többnyire nem valósultak meg, a meglepetések záporként zúdultak rám. Kellemesek és kellemetlenek vegyesen, vagyis nagyjából 1:5 arányban. (Lehet, hogy mások is így vannak ezzel ?) Ahogy mindez tudatosodott bennem: előbb rettenetes volt, aztán megszoktam valahogy – mint embertársaim nagyobbik hányada. Hozzászoktam az élet bizonytalanságaihoz, és beletörődtem, hogy így fog ez menni a továbbiakban is.

Megszoktam a bizonytalanságot: lehet, hogy van valami különleges képességem a bizonytalanság elviselésére? Istenem, de jó lenne legalább egyetlen különleges képességgel bírni…

Az ember ugyanakkor biztonságra vágyik. Van valami a levegőben, ami fokozottabban érzékennyé tesz a fenyegetettségre? Nem vesszük fel az út szélén integető autóstopost, mert hátha esetleg leüt és kifoszt. Elviseljük a repülőtéren a hosszadalmas és biztonsági ellenőrzéseket és tudomásul vesszük a különféle, meglehetősen ostoba rendszabályokat, mert első a biztonság. Lakásunk ajtajára felszereltetjük a harmadik zárat is, számítógépünkre újabb és újabb tűzfalakat telepíttetünk adataink és anyagaink biztonsága érdekében. Mindig újabb katonákat küldünk a világ valamelyik tájára, és akkor itt ez a koronavírus-járvány is, amely immár negyedik hullámban támad…

Az ember biztonságra vágyik. Mindenki: az is, aki látszólag jól bírja a bizonytalanságot. Neki az a tudat ad valamelyes biztonságot, hogy jól bírja a bizonytalanságot. Ez is valami. Nem érthetetlen, persze, ez a biztonságra törekvés: a kaméleon színt vált, a nyúl futóedzést tart, a csiga egy lépést se tesz a háza nélkül, a teknősbéka páncélt növeszt, és várat épít a hangya meg a hód is. Az ember ebbe a világba teremtetett, ezen a földön jár-kel, életösztöne munkára hajtja, hogy biztonsággá építse át a bizonytalanságot.

Az ember biztonságvágya azonban ennél mélyebbre is nyúlik: önmagával is biztonságos viszonyban akar lenni. Abban a tudatban például, hogy amit tesz, az jó, és azt a jót jól is teszi. Mert ha nem jó, miért teszi? Ha nem jól teszi, miért úgy teszi? – Az ember belső biztonsága elveinek és tetteinek minél teljesebb egységén alapul. Olyan erős ez a biztonságvágy bennünk, hogy ha nagyon nem sikerül elveinkhez igazítani a cselekedeteinket, akkor előbb-utóbb ezeknek megfelelően alakítjuk át az elveinket. Mert az ember biztonságra vágyik…

Persze nap mint nap repedések keletkeznek a különféle biztonsági rendszereken. Mégis annál dühödtebben ugyanúgy keressük a biztonságot. Újabb és újabb zárak fölszerelésével az ajtónkra, a számítógépünkre, a szánkra és a gondolkodásunkra. És közben nem számolunk azzal, hogy a fal véd – de zár is. Mi mindentől rekesztjük el magunkat biztonságvágyunktól űzve, biztonságunkért – életünk megmentéséért – aggódva..!? Mert mintha egyre kevésbé számolnánk – mi, magunkat hívőnek mondó emberek is – azzal a Valakivel, akit a mindenség urának vallunk, aki tehát ura annak is, amit mi bizonytalanságként rettegünk. Aki pedig egyedül szavatolja számunkra a biztonságot. S aki akár éppen most is zörgeti a jó erősen, biztonságosan bezárt ajtónkat.

Kipke Tamás

a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit Hogyan evangelizáljunk? házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene áldozás élet életbölcsességek