Szomorú, ugyanakkor felejthetetlen és felemelő emlékeket őriz a tihanyi Szent Ányos bencés apátság és a település a katonai és antant kísérettel száműzetésbe induló IV. Károly, utolsó magyar királyunk és felesége, Bourbon-Pármai Zita 1921-es október 26–31-ig terjedő tihanyi tartózkodásának eseményeiről, amely egyúttal az internálásukat megelőző utolsó magyarországi állomásuk volt.
A száz éve történt látogatásra, annak örök emlékű történéseire emlékeznek idén október 21-én, a 2004-ben boldoggá avatott IV. Károly emléknapján az apátságban, ahol máig hűségesen őrzik eredeti berendezésével azt a szobát, amely egykor otthont adott a királyi párnak, s ahol enteriőr jelleggel kiállítást is berendeztek emlékükre, s amelyet az idén felújítva adnak át a látogatóknak.
Hogy mi volt a döntés mögött, amely a király detronizációjához (trónfosztásához), majd internálásához vezetett az első világháború zavaros, tragikus eseményei közepette Trianon torkában, arról a történészek leginkább IV. Károly „békepolitikáját” emlegetik egyik fő okozatként, de a döntésben fontos tényező volt, hogy a háborúba sodródva az Osztrák–Magyar Monarchia – s benne hazánk – a vesztesek oldalán állott. Károly mindössze két éven át, 1916 és 1918 között volt osztrák császár és magyar király, a háború kellős közepén koronázták meg. XV. Benedek pápa béketörekvéseinek egyetlen elkötelezett támogatójaként minden erejét a háború befejezésére fordította. Gömbös Tamás történész írja IV. Károlyról szóló könyvében (IV. Károly, a tragikus sorsú király): „Katonának nevelték, de lelkében sohasem tudott igazán azzá válni, mert irtózott az erőszaktól, a brutalitástól, mindattól, ami a háborúval együtt jár… A fronton személyesen élte meg a sebesült és haldokló katonák szenvedéseit, a pusztítást, az öldöklést. Mindez túlságos erővel hatott rá, végigkísérte pályáját, és döntően befolyásolta rövid uralkodásának minden fontos elhatározását… A háborúnak már akkor véget akart vetni, amikor a hadi helyzet még nem vált kilátástalanná. Véget akart vetni az emberek értelmetlen mészárlásának… Nem adta fel a békekísérletet. 1917 márciusában sógora, Sixtus pármai herceg titkos közvetítésével levelet juttatott el Poincaré francia köztársasági elnökhöz, abban az iránt érdeklődött, hogy az antanthatalmak milyen feltételek mellett kötnének fegyverszünetet és békét. A válasz lesújtó és megalázó volt: magyar viszonylatban körülbelül a trianoni diktátum föltételeit foglalta magában.”
Bizonyára mélyen éltek, visszhangoztak Károlyban a koronázási szertartáson Isten előtt letett királyi fogadalmának szavai, amikor országaiból elűzetve lelkiismerete szavára és a királypártiak sokaságának, a magyar bíborosnak, sőt magának a pápának biztatására kétszer is megkísérelte, hogy visszatérjen Magyarországra, melynek királyává koronázták, s melynek védelmére esküt tett a szertartáson: „Kösd fel oldaladra kardodat, leghatalmasabb, de ne feledd, hogy a szentek nem a kard erejével, hanem hitükkel győzedelmeskedtek királyságok felett!”
„Trónra lépésem óta mindig arra törekedtem, hogy népeimet minél előbb a háború borzalmaitól megszabadítsam; amely háború keletkezésében semmi részem nem volt” – vallotta, mikor Ausztriából száműzték trónjáról Svájcba. Végül antant határozattal a Portugáliához tartozó Madeira szigetére internálták.
A száműzetés útvonalának első magyarországi állomása Tata volt, a második Tihany, majd Baján keresztül katonai és antant kísérettel vitték őt a száműzetés helyszínére. A tihanyi apát, Halbik Ciprián és Perényi Otmár tihanyi házfőnök Bárdos Remig pannonhalmi főapátnak küldött egykori leveleiből és Vidóczy Asztrik, a tihanyi apátság somogyi jószágkormányzója, a tihanyi konvent tagja naplószerű írásából ismerjük IV. Károly és Zita királyné tihanyi tartózkodásának eseményeit.
Ezekben olvasható, hogy október 26-án délután 2 órakor érkezett meg a királyi pár autón nagy kísérettel az apátság elé, ahol erős katonai sorfal között kísérték őket az apátságba. A kapu előtt felállított őrség parádéval fogadta, az apát úr és a konvent tagjai pedig a kapuszínben várták őket. Siménfalvy Tihamér vezérkari ezredes,aki a királyi pár és a „kíséret” elszállásolásának volt a felelőse, utasításba adta, hogy az apátság folyosóit csak akkor foglalhatják el az őrök és a titkosrendőrök, amikor mindenki elhelyezkedett a számára kijelölt szobában. A királyi pár előtt ugyanis fenn akarták tartani azt a látszatot, hogy vendégek, és nem internálás végett helyezték el őket Tihanyban. Pedig minden sarkon, minden ajtó előtt fegyveres őr állott és minden ablakmélyedésben néhány detektív. A házból pedig mindenki csak igazolvánnyal léphetett ki és be.
A király és felesége minden nap reggel 8 órakor szentmisén vett részt, mely előtt megáldoztak a főoltárnál, hogy a nyilvános szentmisén a nép ne találkozhasson velük. A tihanyiak ugyanis a templomi szertartásokon sem láthatták a királyi párt, mivel ők a templom oldalsó kiskápolnájában foglalhattak helyet. A falu lakóiban mégis élénken élt a király rövid tihanyi tartózkodásának emléke, mert nem hivatalos csatornákon híreket kaptak a történésekről, s olykor az apátság melletti parkban sétáló királyi párt is megpillanthatták titkon.
Az antant tiszteknek és diplomatáknak fő céljuk volt őfelségét rábírni, hogy a trónról mondjon le. A kormány is nagyon bízott Csernoch János bíboros időzített, október 28-i tihanyi látogatásában, amelynek tervezett célja volt, hogy rábeszélje az uralkodót a lemondásra. De meggyőzési kísérlete eredménytelen lett. A főpap a Szentszéknek küldött levelében így írt a találkozásról: A király előterjesztésemet kegyesen meghallgatta, elfogadta, majd kijelentette: sohasem mond le, s az előre látható erőszakos detronizációt nem fogadja el.
A királyi pár október 26–31-i tihanyi tartózkodásának emléke nyomán a mélyen vallásos, törvényt és történelmi hagyományokat tisztelő tihanyi nép – bár szinte teljesen el volt szigetelve az uralkodó pártól a katonai őrizet révén – mégis örökre szívébe zárta Károlyt és Zitát, akik a keresztény alázat méltóságával fogadták el kiszolgáltatott helyzetüket, Istenre bízva sorsukat.
Emlékezetükre 1926. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén tartottak először Tihanyban ünnepséget az akkor alakult IV. Károly Tihanyi Országos Emlékbizottság szervezésében. Ez évben áldották meg a király nevével jegyzett harangot, amelyet az apátsági templom tornyában helyeztek el. Ez alkalommal leplezték le azt a márványtáblát is a „királyszobákban”, amely máig hirdeti: „Itt töltötte a haza szent földjén utolsó napjait IV. Károly koronás királyunk, hűséges hitvesével, Zita királynéval”. A IV. Károly emlékét nevében is őrző kálváriát pedig 1931-ben szentelhette fel Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek.
- Hogyan beszélgethetnék őszintén a férjemmel?
- A mennyországban emlékezni fogunk azokra a szeretteinkre, akik nem kerülnek oda?
- Küldetésben a krisztusi üzenettel – Padányi Biró Márton
- Szent Maryam Sūltanah Danil Ghaţţas
- Mi Isten terve a szenvedéssel, a betegségekkel?
- Húsvét ajándéka
a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene élet életbölcsességek életút
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")