A Tűzszekerek című ikonikus film egyik szereplőjének, a profi atlétikaedzőnek a mondása ez. Az olimpiai éremhez vezető út ugyanis fájdalmas edzésekkel volt kikövezve…
Alaptétellé kell válnia e mondásnak világnézetünkben, ha kereszténynek valljuk magunkat. Toynbee 1955-ben, a világvallásokról írt nagyszerű kis könyvének (A Historian’s approach to world religions) ez volt egyik fő mondanivalója. Szerinte a kereszténység, a Krisztus-hit az egyetlen a világvallások között, amely a szenvedést kimondottan értéknek ismeri el. A legtöbb nagy vallás és követői a szenvedés minimalizálására törekednek. A buddhizmus a világi szenvedések elől a vágytalanság állapotába való kerülést keresi. A konfuciánus világnézet praktikussága is minimalizálni igyekszik a szenvedést. A legtöbb naiv vallás is a szenvedés elhárításáért könyörög vélt istenéhez.
A mai kor keresztény emberét messze nem hatja át az elv, hogy szenvedni: értékes. A legtöbb fejlett országban (ahol esetleg még vannak számottevő létszámban keresztények) az anyagi jólétet és a szenvedés elkerülését tekintik a legfőbb célnak. Érthetetlennek, értelmetlennek, túlzó vakbuzgóságnak tűnik manapság a középkori szentek ciliciuma, önostorozása. Érdekes módon azonban, a monoteizmus egy elágazásának, az iszlámnak a követői a földi szenvedést, adott esetben a halál vállalását érdemszerzőnek tekintik. Tör is előre a mai társadalmakban az iszlám! Hiszen aki olyan hittel bír, amiért akár meg is hal, az megállíthatatlan.
Szolzsenyicin így ír: „Szabadságunk kezdete a szenvedés elfogadása.” Azaz, a szenvedés elutasítása egyenlő azzal, hogy lemondunk a szabadságunkról! Nem kell ugyan kifejezetten keresni a szenvedést; de ha szembe jön a választás: kényelem vagy szabadság, istentagadás vagy hitvallás, akkor a végsőkig ki kell tartanunk. Szenvedés árán is! Csak így értelmes az életünk.
S ezzel ki is mondtuk a verdiktet korunk langyos kereszténysége fölött. Nem csoda, hogy a fejlett országokban, ahol a jólét lehetősége adott, szépen, lassan valóban eltűnőben van… Miközben nem igazán oldotta meg a szekularizálás a társadalomnak a szenvedéstől való megszabadulását. Mert mit is eredményezett a terjedő vallástalanság? Épp ezekben az országokban – és nem a legszegényebbekben – gyakori a depresszió és az öngyilkosság…
Elgondolkodtatott Ron Dreher nemrég megjelent könyve. (Hazugság nélkül élni, MCC Press, 2022) Mennyire hasonló a kemény és a puha diktatúra, céljaiban; ugyanakkor eszközeiben nagyon különbözik. Éppen azáltal veszélyesebb az utóbbi, mert itt saját akaratunkból fogadunk el olyasmit, ami engedelmes eszközzé tesz a HATALOM kezében. A Biblia szava szerint: az igazság szabaddá tesz benneteket. A mai emberek azonban jólétért, karrierért vagy csak a zaklatások elkerülésért elfogadják a hazugságokat, amelyekben maguk sem hisznek.
De hogyan lehet szembeszállni a tévé, internet által ontott gondolatokkal? Ron Dreher azt a tanácsot adja, ami a kommunista időkben az egyedül lehetséges szembenállás volt: a kis körök, a család keretét. Döbbenetes volt látni, mennyi múlott Csehszlovákiában annak idején egyetlen családon (A Benda családon). Úgy tudom én is, hogy Csehország napjainkban az egyik legkevésbé keresztény ország Európában. S lám, mégis, van ott egy Tomás Halik. Egy nagyszerű, Templeton-díjas modern pap. És a Benda család, amely tovább viszi a hagyományt. A nagybetűs Hagyományt: magát a keresztény hitet. Ehhez kellett egy hősies családfő, aki vállalta a börtönt, s egy még hősiesebb társ, feleség, aki ilyen körülmények között is eltartotta a gyerekeket, és bátorította a férjét. Szerencse, hogy megélték a rendszer változását.
De vajon az a rendszer tényleg az-e, amiért szenvedtek? Nem lehetünk nyugodtak, mert csak részben tudtuk utódainknak tovább adni eszméinket. A hivatalos egyházak nehezen képesek megszólítani az emberekett, főleg a fiatalokat. Nézzünk csak körül egy vidéki templomban: sok ősz hajú hívő. Márpedig aki elveszti az ifjúságot, elveszti a jövőt.
Igaza van Ron Drehernek: Ma is csak a kis csoportok biztosíthatják a túlélést. Kisközösségek, kisközösségek! Be kell rendezkednünk erre. A legfontosabb feladat: őrizni a hagyományokat, a mítoszokat, és mégis benne élni a korban. Modern világszemlélet alapján gyakorolni a keresztény hitet. Korszerűnek lenni, előre tekinteni, utat mutatni. Az ifjúság jövőt akar. Szüksége van kapaszkodókra. Szüksége van irányító eszmékre, s főleg azok hiteles képviselőire. Ki kell törnünk a magyar átokból, hogy bizalmatlanok, túl individualisták, összefogásra képtelenek vagyunk. Mindehhez modern kommunikáció kell! És erős lokális kapcsolatok. A kicsiny közösségeknek szigeteknek kell lenniük, melyek láncolatot alkothatnak. Ez nem megy magától, tenni kell érte! Mindehhez kitartó erőfeszítés, szervezés kell. Ha kis körben, hát kis körben. Magyarnak, kereszténynek megmaradni, ebben a globalizált, szekularizált, konzumvilágban.
„De aztán –rendületlenül! Ezt aztán – rendületlenül! Hogy e kívül, hogy e kívül, nincs más belül, nincs más belüll!” (Simonyi Imre: Rendületlenül)
A cikk a Keresztény Élet hetilap december 11-i lapszámában jelent meg.
- Hogyan beszélgethetnék őszintén a férjemmel?
- A mennyországban emlékezni fogunk azokra a szeretteinkre, akik nem kerülnek oda?
- Küldetésben a krisztusi üzenettel – Padányi Biró Márton
- Szent Maryam Sūltanah Danil Ghaţţas
- Mi Isten terve a szenvedéssel, a betegségekkel?
- Húsvét ajándéka
a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene élet életbölcsességek életút
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")