Értelmezések

Nem fehér… – fekete, vágja rá alighanem tíz ember közül nyolc. Nyolcvan százalék… Bátran állíthatom, hogy ez így van, hiszen egy közvélemény-kutatás révén jutottam erre az eredményre. Egészen pontosan erre az eredményre. Pontosan tíz embert kérdeztem meg, és pontosan nyolcan adták pontosan ezt a választ. Közvélemény-kutatásom eredménye tehát egyértelmű.

Bár… Valaha azt tanultam a közvélemény-kutatásról, hogy annak eredménye akkor tekinthető mérvadónak, ha megfelelő nagyságú és összetételű a minta, vagyis a megkérdezettek köre. Ha azokat a barátaimat kérdezem, akik többé-kevésbé hozzám hasonlóan vélekednek a világ dolgairól, van rá esély, hogy egyetértenek velem. De ha ebből arra a következtetésre jutok, hogy szinte mindig igazam van, akkor alighanem legalább ez utóbbi következtetésben máris nincs – mint ezt gyakorta van alkalmam megtapasztalni, amikor többé-kevésbé másként gondolkodó barátaim vitába szállnak velem. És ők a barátaim szűk köre csupán… Nem mindegy tehát, hogy egy konkrét kutatás eredményét miként és mennyire általánosítjuk.

„Nem fehér… – fordultam tíz ismerősömhöz, és nyolcan azonnal rávágták: fekete, és láthatóan meg voltak győződve róla, hogy jól válaszoltak. Ketten azonban kissé bamba képet vágtak. Mintha ők lettek volna okosabbak… Engem pedig kissé butának néztek: csak nem képzelem, hogy most ők megválaszolják a (valójában ki sem mondott) kérdést, és belekezdenek abba a végtelennek ígérkező felsorolásba, hogy mi „nem fehér”. Mert nem fehér a fekete, ez tény. De ez csak egyetlen eleme a lehetséges sornak, mert nem fehér például a zöld és a narancssárga sem, a szürkehályog és a barnamártás, a Vörös Csepel és a polgárháború vagy az empiriokriticizmus sem. És még sokan mások…

Miért gondolják annyian – mint már talán sikerült tisztáznunk: ha tíz konkrét személyből éppenséggel nyolcan, az azért még nem az emberek nyolcvan százaléka… –, szóval miért gondolják, hogy ami nem fehér, az csakis fekete lehet?

Azt hiszem, nem jól értették a kérdést. De érthették-e jól, akik meg sem várták, mi következhet a fölvitt hangsúly után (Nem fehér…), amit az írásban három pont jelez. Ők azonnal valamiféle ellenpontot szegeztek szembe a fehérrel. Csakhogy nem ez volt a „kérdés” (idézőjelben). A helyes „válasz” (idézőjelben) alighanem az lett volna, hogy: „nem fehér mindaz, ami nem fehér”. Hogy ez magától értetődő? Igen. De néha ezt sem árt tisztázni, tudatosítani magunkban.

Töprengek, mit is gondoljak: hogyan is értelmezzem spontán közvélemény-kutatásom eredményét. Helyes következtetésre jutok, ha megállapítom: tíz ismerősöm közül nyolc ostoba? De hát nem mondtak ostobaságot… Csak nem volt igazán pontos a válaszuk. De nem volt igazán pontos a kérdés sem. (Talán úgy kellett volna fogalmazni: Mi a fehér tagadása?) És biztos, hogy okosabbak voltak – és biztos, hogy tudták a helyes választ – azok, akik nem is válaszoltak?

Ilyesmiken tűnődöm az utóbbi napokban.

Kipke Tamás

• 
  Robert Francis Prevost az első amerikai pápa
• 
  Gondolatok a pápaválasztás előtt
• 
  Ferenc pápa halálát szívleállás okozta
• 
  Elhunyt Ferenc pápa
• 
  Egy háznak is lehet „lelke”?
• 
  „Tartós szeretet” – élelmiszercsomagok a nélkülözőknek Kárpátalján is

a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek zene áldozás élet életbölcsességek életút