Kezdőlap A lelkiatya válaszol Érvényes a gyónás, ha az atya nem hallja jól, amit mondok?

Érvényes a gyónás, ha az atya nem hallja jól, amit mondok?

Tisztelt Lelkiatya! Ha gyónás alatt az atya nem értette vagy nem hallotta jól, amit mondok, érvényesnek számít a gyónás?

Kedves Levélíró! Ha a gyónó megbánta és hallhatóan ki is mondta, megvallotta a bűnét, akkor Isten ezt a bűnt megbocsátja. A gyónás által kapott bűnbocsánat és szentségi kegyelem nem függ attól, hogy a gyóntató atya megértette-e az adott bűnt. Ha az atya figyelme éppen kikapcsolt, vagy bármi más okból nem jutott el a tudatáig az, amit a gyónó mondott, attól még a gyónás és a feloldozás érvényes és hatékony. A gyóntató pap részéről csak az a feltétlenül szükséges, hogy valóban felszentelt pap legyen, és meglegyen benne a szándék a szentség kiszolgáltatására.

A Szentmise végzése közben is megtörténhet, hogy a pap figyelme csökken, és szinte teljesen odafigyelés nélkül mondja ki az átváltoztatás szavait. Ennek ellenére a Szentmise érvényes, ha a papban megvolt az alapvető szándék az Eukharisztia bemutatására.

A szentségekben Isten működik, a pap csak közvetítő. A gyónó Istennek gyónja meg a bűneit, és Istentől kap bocsánatot, Krisztus keresztáldozatának érdeméből. A pap csak gyarló csatornája ennek a csodálatos isteni, megtisztító fürdőnek, a megbocsátás ajándékának.