Kezdőlap Az év minden napjára Teréz anya az abortuszokról

Teréz anya az abortuszokról

„Ha elfogadjuk, hogy egy anya még a saját gyermekét is megölheti, hogyan mondhatnánk az embereknek, hogy ne öljék meg egymást?”

Teréz anya egy ma is nagyon aktuális és súlyos problémára hívta fel a figyelmet a Nobel-békedíj átvételekor, 1979-ben elmondott beszédében, melyben az abortuszt a béke legnagyobb pusztítójának nevezte.

„A béke legnagyobb pusztítója ma az abortusz, mert az háború a gyermek ellen, az ártatlan gyermek közvetlen legyilkolása, gyilkosság, amit maga az anya végez el. Ha elfogadjuk, hogy egy anya még a saját gyermekét is megölheti, hogyan mondhatnánk az embereknek, hogy ne öljék meg egymást?

Hogyan győznénk meg egy nőt arról, hogy ne legyen abortusza? Mint mindig, szeretettel kell meggyőznünk őt, és emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy a szeretet azt jelenti, hogy adni akarunk addig, mígnem az már fáj. Jézus még az Ő életét is odaadta, hogy szeressen minket. Ezért azt az anyát, aki abortuszt fontolgat, segítenünk kell a szeretetben, vagyis adnunk kell neki, mígnem már fájdalmas számára a terve és a mindennapjai, és tisztelni kezdi a gyermeke életét. A gyermek édesapjának, legyen bárki is, szintén adnia kell, mígnem az már fáj.

A teljes cikket a Katolikus Válasz portálon olvashatják el.